A magyar válogatott csapatkapitánya a Nemzeti Sportnak adott hosszabb interjút. Az idei Eb-ről, a nehéz klubszezonjáról és a jövőről is beszélt.

A 33 éves, 74-szeres válogatott Szalai Ádám a magyar Eb-csapat kapitánya volt, teljesítményével és mentalitásával is igazi vezér volt a torna alatt. A németek elleni harmadik csoportmeccsen ráadásul gólt rúgott és gólpasszt is kiosztott. A Nemzeti Sportnak most hosszabb interjút adott, kitért több témára is. Például az előző mainzi szezonjára:

Az biztos, hogy klubszinten az egyik legmegterhelőbb idény áll mögöttem. A legutóbbi évad tükrözi az egész pályafutásomat. Tavaly ősszel a Bulgária és az Izland elleni Eb-pótselejtezős győzelemnek úgy voltam részese, hogy a meccseket megelőző hetekben pályát és labdát sem láttam. Teljesen egyedül készültem, ettől függetlenül Marco Rossi bízott bennem, csapatkapitányként számított rám, a szemem előtt pedig csak az Eb-kvalifikáció lebegett. Aztán nagyot fordult a világ, mert amíg az ősszel olyan papírt tettek elém, amelynek értelmében az edzőpályát sem látogathatom, fél évvel később már a szerződéshosszabbítást szignóztuk.”

A mentalitására, harcosságára, ami egész karrierjét jellemezte:

Nekem talán az segített, hogy a karrierem során több nehézséggel kellett megküzdenem, mint a futballisták többségének. Többször kerültem olyan helyzetbe, hogy nem én voltam a leggyorsabb, a legtechnikásabb, a legügyesebb játékos, de a mentalitásom és a kitartásom mindig segített. Ahogyan hozzáálltam a fontos meccsekhez, a nehéz helyzetekhez, az a mentális felkészültség, ami az utóbbi évtizedben jellemzett, mind hozzájárult ahhoz, hogy még mindig a Bundesligában szerepelek.”

A számára legszebb Eb-pillanatot is megemlítette:

„Az egyik, amikor a Franciaország elleni lecserélésemet követően kórházba szállítottak, és miközben a fejsérülésemmel a kivizsgálásra vártam a többi beteg között, azt láttam, hogy a televízióban nézik a meccset, és az orvosokkal együtt szurkolnak a válogatottnak. A másik emlékezetes pillanat Münchenben volt, noha csak néhány ezer szurkoló kísérhetett el minket, amikor kifutottunk melegíteni, valóságos falat láttunk a kapu mögött, csupa fekete pólót Magyarország felirattal. A világ legjobb szurkolótábora a miénk, ma is libabőrös leszek, ha arra gondolok, mit éreztünk, amikor megláttuk őket az Allianz Arenában.”

Beszélt arról is, meddig láthatjuk a válogatottban futballozni:

„Nem szeretném életkorhoz vagy eseményhez kötni. Azért maradtam a Bundesligában, hogy a legmagasabb szinten készüljek, mert így tudom a leginkább segíteni a válogatottat. A mostani Eb-n nálam idősebb játékosok nyújtottak kiemelkedő teljesítményt. Ha a jövőben rendszeresen lehetőséghez jutok, és továbbra is tartom a szintet, sokáig segíthetek még a nemzeti csapatnak.”

A teljes interjú itt érhető el.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

A City középpályása odaszúrt a Real Madridnak: Csak egy csapatot láttam a pályán

További cikkeink a témában