Szoboszlai Dominik új, 2021-ig szóló profi szerződést kapott az osztrák bajnok Red Bull Salzburgtól. A menedzsere, Esterházy Mátyás a Sport TV Mai helyzet című műsorában nyilatkozott a tehetséges középpályásról.

A még mindig csak 17 éves, világszinten is nagy tehetségnek számító Szoboszlai ügyeit intéző menedzser szerint a játékos sikerrel veszi majd a kihívást, hogy a felnőtt kerethez csatlakozik a Salzburgnál, és jellemezte is a labdarúgót.

„A technikai képzettsége és a játékintelligenciája talán mondhatom, hogy európai szinten is kiemelkedő.

Az édesapja, Szoboszlai Zsolt a nevelőedzője, rengeteg időt töltött vele, nyilván objektív okokból más gyerekkel nem tud annyi időt foglalkozni egy edző, mint a sajátjával, ez egy szerencsés egybeesés, hogy Zsoltnak a gyereke a tanítványa is.

Európai szinten sincs sok olyan technikai képzettségű játékos, mint Dominik, emellett olyan mentalitása van, amilyet megmondom őszintén, én nagyon ritkán látok. Úgyhogy talán ez a legfontosabb erőssége.”

A mostani szerződés 2021-ig szól, a jövőben is gondolkodik már a menedzser.

„A futballban nem lehet tudni, mit hoz a holnap, de alapvetően most hosszútávon gondolkodunk Salzburgban, Dominik és a család is rengeteg támogatást kapott szakmai szinten a klubtól, úgyhogy nagyon jó helyen van, és az elkövetkező másfél-két évben annyit fog tudni fejlődni, hogy talán már komolyabb dolgokról is lehet beszélni.”

Felvetődött az a teoretikus kérdés, hogy ha esetleg 2021-ben lejár Szoboszlai szerződés Salzburgban, és két ajánlat közül választhat, egy magasabb fizetést kínáló kínai szerződés, vagy egy alacsonyabb fizetést kínáló Liverpool-szerződés között, melyiket választanák.

„Az az óriási szerencse, hogy eléggé egy rugóra jár az eszünk, az eddigi javaslataim azért nagyjából egybecsengtek a Dominik és a család elképzeléseivel. Soha nem a pénzt tartottuk szem előtt, azt gondolom, ezért tart most itt a Dominik. Sokan tanácsolták, hogy ne Ausztriába, ne csak a Salzburgba igazoljon, de mi végig kitartottunk amellett, hogy ez jó döntés lesz. Egyelőre úgy látszik, hogy ez be is jött, aztán az élet majd hosszútávon bebizonyítja, hogy így volt-e, vagy sem.

Visszatérve Kínára és a Liverpoolra, én azt gondolom, Dominiknak inkább vörösben kellene játszania.”

„Nagyon boldog a klub, hogy ebben az életkorban egy ilyen magasan jegyzett játékos hosszútávon elkötelezte magát mellettük, de nem volt okunk másképp dönteni, hiszen a sportszakmai hátteret nagyon komolyan biztosítja a klub, és minden lehetőség adott, hogy tovább fejlődjön” – jellemezte a klubot és a szerződéskötés menetét Esterházy, aki felhívta a figyelmet a Red Bull Salzburg akadémiáján pallérozódó 2002-es születési magyar tehetségre, Major Sámuelre is, aki nagyon komoly jövő előtt állhat.

„Van még a magyar labdarúgásnak olyan tehetsége, aki akár Salzburgban, akár Európa más országában megállná helyét, és ellentétben sokakkal, én azt gondolom, ez a magyar futball jövőjét szolgálja.”

Egy magyar is ott van a 60 legnagyobb futballtehetség között

Minden esélye megvan, hogy ott is maradjon, majd több legyen, mint egy tehetség.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

A City középpályása odaszúrt a Real Madridnak: Csak egy csapatot láttam a pályán

További cikkeink a témában