Nehéz lenne megtartani a magyart, de nem is akarják. De hova menjen?

A 18 éves Szoboszlai Dominik Európa egyik legnagyobb tehetségeként van számon tartva, folyamatosan figyelik a legnagyobb klubok. A magyar középpályásról áradoznak a lapok, ő pedig ahelyett, hogy összeomlana a nyomás alatt, rugdossa a gólokat. Legutóbb a Rapid Wien ellen szabadrúgásból volt eredményes, ahogy a válogatottban is, de van már BL-gólja is.

Fenomenális gólt rúgott szabadrúgásból Szoboszlai Dominik

A BL után az Osztrák Kupában is betalált a magyar futball legnagyobb tehetsége.

Marco Rossi kapitány szerint „Dominiknak a Serie A tetszik a legjobban a topligák közül”, azonban már mindegyikből van kérője. A legújabb, hogy a Football Insider klubhoz közeli értesülése szerint a Manchester United is erősen figyeli Szoboszlait, úgy tudják,

a vörös ördögök Szoboszlai miatt megfigyelőket küldenek a Salzburg liverpooli BL-meccsére.

Az MU mellett a Manchester City és a Chelsea is küld scoutokat, vélhetően az ő noteszukban is szerepel Dominik neve.

Szoboszlai menedzsere már korábban elmondta, hogy nem kapkodnak.

„A játékos célja, hogy az öt topliga, öt legjobb csapatának valamelyikéhez szerződjön. Az idei cél pedig az, hogy ez realitás legyen – minden apró döntést ennek szellemében hoztunk meg idáig.”

Ugyanakkor a Manchester Unitednek ébernek kell lennie, mert az Arsenal nagyon teper, de a Serie A-ból is vinné néhány nagy klub.

Szoboszlait 20 millió euróért sem adja el a Salzburg

A Kronen Zeitung egyesen azt írja, hogy a magyar focista egy Bull-ékszer.

(Fotó: Michael Molzar/SEPA.Media /Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

A City középpályása odaszúrt a Real Madridnak: Csak egy csapatot láttam a pályán

További cikkeink a témában