Nagy fordítások, sok gólos meccsek, és a magyar válogatott remeklése a későbbi Európa-bajnok ellen. Ezt a tíz meccset még sokáig fogjuk emlegetni.

Magyarország–Portugália 3–3

Az egész Európa-bajnokság (egyik) legjobb meccse volt. Gera balosával vezetett a válogatott, majd Dzsudzsák duplázott, Ronaldóék viszont mindig egyenlítettek. Így végül ők is továbbjutottak, majd megnyerték a tornát.

Liverpool–Borussia Dortmund 4–3

1–3-ról tudott fordítani a Liverpool, a 91. percben szerezte a győztes gólt, ezzel bejutott az Európa-liga elődöntőjébe. Olyan fociünnep volt az egész meccs, amit még évekig fogunk emlegetni.

A meccs után a drukkerek is kitettek magukért. Nagybetűs libabőr:

Argentína–Chile 0–0 – tizenegyesek után 2–4

Az Eb elvitte a show-t a Copa América elől, pedig Dél-Amerikában is volt néhány emlékezetes meccs. A döntőről leginkább azért beszéltünk sokat, mert a vesztes finálé után Lionel Messi azt mondta, köszöni szépen, de nem akar többet válogatott lenni. És ha a világ legjobb futballistája mond ilyet, arra azért felkapjuk a fejünket. Persze aztán néhány hét után Messi meggondolta magát.

Borussia Dortmund–Legia Warszawa 8–4

Nem meglepő, hogy ismét egy Dortmund-meccs következik, hiszen a Borussia az egyik leglátványosabban játszó társaság. Nikolicsék ellen pedig különösen ment nekik, annyira, hogy a 12 gól új rekord a Bajnokok Ligájában. És itt szerezte Nikolics egyetlen gólját a BL-ben:

Chelsea–Tottenham 2–2

A Spurs kilenc sárgát kapott a Chelsea elleni derbin, ezzel rekordot döntött az angol bajnokságban. Ez viszont olyan nagyon nem érdekelte őket, hiszen ezen a meccsen dőlt el, hogy a Tottenham már nem lehet bajnok, mert a Premier League legjobbja a Leicester volt az előző idényben.

Manchester City–Leicester City 1–3

A Leicester tavalyi menetelésére sokáig csak legyintettünk, hogy a hajrában majd úgyis elfáradnak a rókák. A City ellen viszont megmutatták, hogy érdemes komolyan venni őket. Esélyt sem adtak, ezzel a győzelemmel növelték hat pontra az előnyüket Agüeróék előtt. A sztori végét pedig már mind ismerjük.

Norwich City–Liverpool 4–5

A második Liverpool-meccs a listán, és Klopp csapata ezt is behúzta. Az 54. percben már 3–1-re ment a Norwich, majd fordított a Liverpool, a 92. percben meg 4–4 volt. Ekkor jött Adam Lallana:

Anglia–Izland 1–2

Az izlandi csoda legemlékezetesebb pillanata volt, amikor hátrányból megverték az évtizedek óta szenvedő, de azért topcsapatnak számító angolokat. A meccs is élmény volt, a lefújás utáni ünneplés viszont az egész torna egyik legjobb pillanata szerintünk:

Bayern München–Juventus 2–2 – hosszabbítás után 4–2

Az odavágón 2–2-t játszott a két csapat a BL-ben, így a visszavágót a Bayern várhatta sokkal jobb helyzetből, aztán 28 perc alatt a Juventus lőtt kettőt. Cuadrado gólja minden szempontból zseniális volt:

A Bayern viszont nem adta fel, előbb kiegyenlített, majd a hosszabbításban magabiztosan kiharcolta a továbbjutást.

Wales–Belgium 3–1

Wales története legnagyobb sikerét érte el a franciaországi Európa-bajnokságon, a legjobb meccsüket pedig a bitang erős belgák ellen játszották. A negyeddöntőben Belgium Naingollan bombájával vezetett, Williamsék viszont előbb egyenlítettek, majd magabiztosan tartották az előnyt, így ők jutottak a legjobb négy közé.

Robson-Kanu élete gólját szerezte:

(via)

Player Autószalon

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon