Egy pompás meccsen maradt alul a New England Patriots a Super Bowlban, így  nem tudta megvédeni a címét. Tom Brady 40 évesen nem tudta megszerezni a hatodik gyűrűjét. Lesz-e még sansz?

Brady 505 yardot passzolt az 52. Super Bowlon, vagyis remek meccset játszott, mégis az Eagles örülhetett, ami hatalmas csalódás az irányítónak.

Persze mindössze negyedórával a meccs után vagyunk, egyelőre szeretném feldolgozni a történteket, mindenesetre nem látom okát, hogy ne legyek a pályán a következő idényben is.”

Nehéz kérdés, mert élete egyik legjobb alapszakaszát produkálta Brady, MVP is lett, a döntőben sem játszott rosszul. Viszont már 40 éves, gyönyörű modell felesége, Gisele Bündchen pedig már régóta rágja a fülét, hogy hagyja abba. A jelek szerint a sztár máshogy gondolja.

Eközben Bill Belichick, a Patriots legendás, zseniális vezetőedzője magát okolja a vereségért, azt mondta, nem készültek fel eléggé.

„Nem tudtunk elegendő játékot megcsinálni, ez az én felelősségem. Nem nyújtottuk a legjobbunkat, nyilvánvalóan nem sikerült a legjobban felkészülnie az edzői stábnak a meccsre, az első félidőben támadásban sok lehetőséget puskáztunk el, a védelemben sem játszottunk elég jól, a rúgásokról nem is beszélve. A játékosaim mindenesetre bajnokok, elvégre megnyerték az AFC-t. Kiérdemelték. Nem voltunk elegek, egy kicsi ehhez még hiányzott.”

(via)

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon