A WBC nehézsúlyú világbajnoka szerint nincs egy szinten vele a WBA, WBO, IBF és IBO világbajnoka, Anthony Joshua.

Egyértelműen az év leginkább várt bokszmeccse lehet a Tyson Fury–Anthony Joshua nehézsúlyú címegyesítő bunyó, már ha valóban összejön idén. Mindkét bokszoló csapata azt nyilatkozta, hogy akarják a meccset, mindent megtesznek azért, hogy sikerüljön összehozni, egyelőre azonban hivatalos bejelentés nincs. Visszafogottabb nyilatkozatháború azonban van, ezúttal Tyson Fury mondta el, hogy mit gondol az esélyekről:

Nem hiszem, hogy annyira jó lenne, mint az emberek gondolják, és ezzel ő is tisztában van. Az elmúlt két meccsén nem volt kiemelkedő, gondjai vannak az önbizalmával. Én viszont remek formában vagyok, úgy gondolom, hogy nagyon hamar lezárom majd a meccset, már lehet, hogy az első vagy a második menetben

– nyilatkozta Fury. Aki szerint a meccsük létrejön, ehhez viszont arra van szükség, hogy a vírushelyzet némiképp visszaszoruljon.

Fury egyébként legutóbb tavaly lépett ringbe, akkor zseniálisan bokszolva győzte le Deontay Wildert. Joshuát decemberben láthattuk legutóbb bokszolni, ő is KO-val nyert Pulev ellen.

(Fotó: Getty Images; via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

A City középpályása odaszúrt a Real Madridnak: Csak egy csapatot láttam a pályán

További cikkeink a témában