Új mez, új címer és újra a Szusza Ferenc Stadionban az Újpest.

Ugyan kábé 800 millió forintból felújítgatták a stadiont Újpesten, sokáig így sem kapott engedélyt, mostanra azonban úgy fest, mégis ott játszhatnak a lila-fehérek. Pláne, hogy az anyaklubbal is megegyeztek:

Örömmel tájékoztatjuk a szurkolóinkat, hogy az UTE-val történt megállapodás értelmében, ha és amennyiben a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő, mint az állami tulajdonban levő stadion vagyonkezelője engedélyezi, 25 éven keresztül játszhatjuk a hazai összecsapásainkat az egyetlen otthonunkban, a Szusza Ferenc Stadionban” – mondta dr. Gyarmati Eszter, a klub ügyvezető igazgatója.

Ennek, na meg az új szezonnak az örömére lesz új mez, sőt még címer is!

Az elmúlt 132 év alatt többször is volt már a címerben kisebb-nagyobb változás, és ezek a módosítások mindig igyekeztek a hagyományok tisztelete mellett az új kor lendületének is megfelelni. A mai magyar mezőnyben is volt már példa hasonló változtatásra, megemlíthetjük a Videotont, az MTK-t, a Haladást vagy a Puskás Akadémiát. Klubunk az új logó készítőit is arra kérte, hogy olyan terveket készítsenek, amelyek megfelelnek a mai modern stílusirányzatoknak, de ugyanakkor tartsák meg azokat a jellegzetes motívumokat, amelyek egyértelművé teszik, hogy azt, melyik csapat viselheti a mezén. Fontosnak tartjuk, hogy egy letisztult és tiszteletet ébresztő címer kerüljön fel a lila-fehér szerelésre.

Valóban letisztultak lettek, annyira, hogy dönteni sem lesz könnyű.

Ez a régi:

És ezekre kell most szavazni:

Várjuk az Újpest-drukkerek véleményét, hogy szerintük tiszteletet ébreszt-e bármelyik ezek közül.

(Forrás: ujpestfc.hu)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Élőben nézheted Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét

Guardiolának van miért aggódnia a szezon egyik legfontosabb meccse előtt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés