Mint arról beszámoltunk, az Újpest FC vezetése úgy döntött, az új szezonra előjönnek egy új címerrel is, amit a szurkolók szavaztak meg – elvileg. Miután bemutatták a győztest, előjött Urbán Flóri.

Nem voltak könnyű helyzetben a drukkerek, mert mind a három terv egyaránt olyan minimalista volt, hogy nyomokban sem emlékeztetett az Újpestre, a szurkolói pletykák szerint nem is ők szavaztak, hanem más klubok drukkerei, de az is mindegy, mert egyébként sem ők döntöttek, hanem fent a vezetés.

Ezt persze nem hagyhatta szó nélkül a semmit sem szó nélkül hagyó megmondóember, Urbán Flórián, és az új címer kapcsán pillanatok alatt, izgalmas átkötéssel egy komolyabb hívsoviniszta monológot adott elő a Rangado.hu-nak adott interjúban.

De előbb a címerről:

Nem is találok szavakat, a legjobban talán az egyik hozzászóló jellemezte az új címert:

„úgy néz ki, mint egy húgycső”.

Szerinte a címerváltoztatással még egyértelműbbé vált, hogy a jelenlegi tulajdonos és a vezetők nem tisztelik a hagyományokat.

Úgy látszik, hogy akik Duchatelet környezetében vannak és nagyon jól megélnek, még nem világosították fel őt, hogy az Újpest nem az a klub, amivel így lehet szórakozni.

A drukkereknél az első számú ellenség Gyarmati Eszter ügyvezető, akit aztán Urbán is megtalált rövid úton, noha azzal kezdte, hogy a békés megoldás híve, ám:

„Mindig is mondtam, hogy a futballban nincs helye nőnek! A nőnek a konyhában a helye, mos, főz, takarít, semmi keresnivalója sincs a vezetői pozícióban.

Pont az ilyen nevetséges és érthetetlen döntések miatt nem járnak az igazi drukkerek a meccsre, akik számára ez egy újabb tőrdöfés.

Gyönyörű átkötés a nők társadalmi szerepére, de mit várjunk az embertől, aki vagonba zárná a német szövetségi kapitányt. Urbán egyébként legutóbb a Pest megyei bajnokságban a kiesés ellen küzdő Nagykőrösi Kinizsi edzője volt, de elküldték onnan is.

Urbán vagonba zárná a szövetségi kapitányt és hazaküldené

Most már biztos, hogy Urbán Flórián minden idők egyik legbunkóbb focistája, bár ezt régóta sejtjük.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Élőben nézheted Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét

Guardiolának van miért aggódnia a szezon egyik legfontosabb meccse előtt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés