Úgy vert el 14 millió dollárt az uruguayi középpályás, mintha sose lett volna.

Pedig nem volt akárki a szakmában Fabián O'Neill, noha nagyon hamar gajra ment a karrierje, így nem meglepő, ha nem mond sokat a neve. Viszont Zinedine Zidane, aki egész ügyes kis spíler volt, ezt mondta róla:

„Ő volt a legjobb, akivel valaha játszottam.”

Ez a Juventusban volt, ott remekül megértette magát a franciával a középpályán, a szintén uruguayi Paolo Montero azt mondta, öröm volt őket együtt látni.

Kár, hogy O'Neill nem vette túl komolyan a focit, a sört annál inkább, már akkor 7-8 korsót legurított naponta, ami nem segítette az edzésmunkát és a teljesítményét. A Juvén kívül a Cagliariban és a Perugiában is megforduló uruguayi válogatott dollármilliókat keresett, amit el is tapsolt.

„Egy cent sem maradt a 14 millió dolláros keresetemből.”

De csak a legfontosabbakra költött: az alkohol mellett nőkre és drogra.

Ezeket az életéről szóló most megjelent könyvében meséli el, amely Uruguayban az eladási rangsor élére ugrott, merthogy azt is elmondta, hogy

jelenleg a nyomornegyedben árul zöldséget a most 43 éves egykori tehetség.

O'Neillt nevezték a 2002-es uruguayi vb-keretbe is, de nem játszott egy percet sem, bár akkoriban Recobák meg Pablo Garcíák voltak a középpályán.

(via Index)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Élőben nézheted Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét

Guardiolának van miért aggódnia a szezon egyik legfontosabb meccse előtt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés