Vagy valakinek hiányosak az ismeretei. Mindenesetre ellentmondásosak a nyilatkozatok.

A Ferencváros talán legjobb, de mindenképp a legkapósabb játékosa Joseph Paintsil, akinek az átigazolási ügye már január óta tart. Akkor vitte volna a belga Genk, de a Fradi szerint érvényes volt a kölcsönszerződése, sőt a volt egy opció is nyártól, amit érvényesítettek. Legalábbis ezt mondta Orosz Pál vezérigazgató.

„Paintsil kölcsönszerződés alapján került hozzánk, ez bevett gyakorlat. Más kultúrközegből érkezik, nem lehet tudni, hogy fog funkcionálni. Az ő esetében is volt vételi opciónk. Június 30-ig van érvényes munkaszerződése a játékosnak, az ez utáni időszakra van vételi opciónk, amit érvényesíthetünk. Ehhez a klubnak kell megállapodnia a játékossal a javadalmazásáról, ez meg is történt egyébként írásos formában december 21-én.”

De ezen már ezerszer átrágtuk magunkat, mivel Paintsil maradt tavaszra is, mindenki megnyugodott, a Fradi megnyerte a presztízscsatát, amit Orosz hirdetett meg.

Aztán hétfőn Thomas Doll, a Fradi vezetőedzője nyilatkozott a Bildnek.

„Joseph jó, csendes gyerek, aki tanulni akar. Nagy potenciál van benne, messze eljuthat. Szerintem sikeres lesz, bárhol köt is ki. Szombatig nem beszéltem Joe-val az érdeklődőkről, hazarepül Ghánába. Tudja, hogy sok érdeklődő van, de még nem dőlt el, hol folytatja a következő szezonban. És persze meg kell állapodni a ghánai klubjával, akik természetesen nyereséget akarnak.”

Ebből az derül ki, hogy valaki vagy hazudott mindenkinek, vagy Doll előtt nincs kinyitva az igazság minden szelete. Vagy Doll beszél félre, nem érti az egészet. Bármelyik válasz is a nyerő, mindenképp kínos a Fradinak.

Paintsil Izlandon tartózkodik a ghánai válogatottal, a Genk vezetése pedig odarepült tárgyalni vele, szóval minden bizonnyal Belgiumban köt ki. És a Fradi semmit se fog belőle profitálni.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Élőben nézheted Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét

Guardiolának van miért aggódnia a szezon egyik legfontosabb meccse előtt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés