Varga Zoltán nem csak csodálatos képességű focista volt, hanem egész ügyes kis költő is. Na meg egy rettenetesen frusztrált ember, aki évekig Albert Flórián árnyékában élt a Fradiban. Most kiderült, és ki is írta magából. A már elhunyt zseni az országba, korábbi edzőbe és társakba, sőt még a Császárba is belerúgott egy obszcén verssel.

"Egyetlen szép hazám, szeretett Magyar hon,
egyáltalán nem bánom, hogy nem vagyok otthon."

Így kezdődik Varga Zoltán búcsúverse, mármint a hazától, a Fraditól, miután disszidált. Sok minden kiderült benne: egyrészt az, hogy egész tehetséges, okos labdarúgó volt, azért nem mindenki tud ilyen verset írni, még ha főleg a düh munkált is benne, így aztán a káromkodás a fő csapásirány.

A honvágyam már elmúlt, kaptam jó csopakit
Üdvözlöm a Lajos bácsit, a Barótit.
Jó kedvem van tőle, Bugi-vugi,

Kapd be a faszom, te vén Ilovszki Rudi.

Il(l)ovszky Rudi bácsit sem kedvelte, ez egyértelmű, bár róla tudtuk, hogy megosztó, Ihász Kálmán is mesélt ezt-azt. De persze a legdurvább az, amit csak sejtettünk, de azt nem, hogy ennyire: Varga és Albert Flórián nem voltak túl jóban. Nyilván volt némi szakmai féltékenység, rivalizálás, úgy fest, nem egészséges mértékben.

Egyrészt eddig úgy tudtuk, a Császár nem akart lelépni az országból, de Varga mást állít, másrészt meg hát ez a két dudás nagyon nem tudott egy csapatban zenélni, és az a gárda még így az évtized egyik legjobbja volt. Aztán hagyta Albertet érvényesülni.

"Zöld-fehér színtől káprázik a szemem,
Sok Fradista nyalja ki a seggem,
Maradt ott egy szolga, úgy hívják, Rákosi,
A nagy mellű Flóri dirigálhat neki.
Nem leszek én senki lábakapcája
Szolgálja ki őket az anyja picsája."

"Végül hozzád írok jó barátom, Flóri,
Ki ezelőtt egy évvel akartál meglógni."

Aztán végül ugye Varga Zoltán 1968-ban megpattant Mexikóban, ezt üzente a 2011-ben elhunyt, aranylabdás korábbi csapattársnak:

"Így most kettőnk között eldőlhet a vásár,
Te lettél a Fradiban egyedül a császár.
Tiéd a dicsőség, enyém a haszon,
Beveheted ezért a hontalan faszom.
"

Az külön pikánssá teszi a sztorit, hogy Varga később a Fradi edzője is lett.

A teljes verset a Cinken megnézheted, ott találtuk mi is. Az eredetinek tűnő művet a Darabanth aukciós ház árverezi el 28-án.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

A City középpályása odaszúrt a Real Madridnak: Csak egy csapatot láttam a pályán

További cikkeink a témában