Eddig el vagyunk kényeztetve a világbajnoksággal: minden napra jut rangadónak számító párosítás és/vagy emlékezetes meccs. Nincs ez másként hétfőn sem, rögtön elsőként a G csoport két favoritjának, a német és a portugál válogatottnak az összecsapása vezeti fel az esti Irán–Nigériát!

A G csoport szuperrangadójára teperni kell haza, vagy a meccsnézős helyre a melóból, mert már 18 órától láthatjuk Céronaldót a német válogatott ellen.

Németország–Portugália

Napjaink német futballjából kikopni látszanak az olyan jelzők, mint a precíz, a gépies vagy a monoton, helyüket átvették a kreativitással, a kombinatív játékkal és a gyorsasággal kapcsolatos rokonértelmű kifejezések. Olyan támadó középpályás-állománya egy német szövetségi kapitánynak sem volt, mint most Joachim Löwnek van: Götzétől kezdve Özilen át egészen Draxlerig sorjáznak a labdaügyes futballisták a csatár mögötti poszton. Nem csak ezért számít a torna egyik esélyesének a nationalelf, amelynek a védelmében is akadnak klasszis bekkek, gondot egyedül a csatársor jelent, már amennyiben egy vb-rekordra hajtó center problémának számít.

A portugál válogatottra illő egészen más jellegű jelzők egy ideig még tartják magukat, gondoljunk csak arra, mik juthatnak először az egyszeri futballszurkoló eszébe Pepéről, Raúl Meirelesről vagy Cristiano Ronaldóról. Szokás szerint Nuno Gomes és Pauleta óta nincs értékelhető középcsatára a luzitánoknak, így hát CR-en dupla lesz a nyomás, még szerencse, hogy bírja.

Németország–Portugália

Odds – hazai: 2.10; X: 3.20; vendég: 3.43

  • Arena Fonte Nova, Salvador; G csoport
  • TV: M1, 18:00

Várható kezdőcsapatok:

  • Németország: Neuer – Lahm, J. Boateng, Mertesacker, Grosskreutz – Schweinsteiger, Khedira – Götze, Özil, Podolski – Müller
  • Portugália: Eduardo – Joao Pereira, Pepe, Bruno Alves, Fabio Coentrao – Joao Moutinho, Raúl Meireles, Miguel Veloso – Nani, Hugo Almeida, Cristiano Ronaldo

Fogadok!

Irán–Nigéria

Hol van már Ali Daei vagy Karim Bagheri, akiket nem csak a Bundesliga hardcore fanatikusai ismertek az iráni válogatottból… A mai csapatnak nincsenek ilyen kultikus alakjai, egy Dedzsagah-juk van a PL-ből kiesett Fulhamből. A zonalmarking nevű szakértői site szerint frusztráló játszani ellenük és még frusztrálóbb nézni őket. Alig várjuk. Nigéria sem hemzseg a Taribo Westektől vagy a Jay-Jay Okocháktól, a csapat fiatal és majdnem a teljes védelem O betűs futballistákból áll, a középpályájuk meg Obi Mikelből.

Irán–Nigéria

Odds – hazai: 3.40; X: 3.05; vendég: 2.18

  • Arena da Baixada, Curitiba; F csoport
  • TV: M1, 21:00

Várható kezdőcsapatok:

  • Irán: Ahmadi – Montazeri, Hosszeini, Szadegi, Beikzadeh – Hejdari, Nekunam, Tejmurjan, Sodzsaei – Dedzsagah – Gucsannezsad
  • Nigéria: Enyeama – Ambrose, Omuero, Oboabona, Oshaniwa – Obi Mikel – Musa, Onazi, Azeez, Moses – Odemwingie

Fogadok!

Ghána–Egyesült Államok

Szerencsére a ghánai válogatottban jóval több az ismert arc, a csapat Asamoah-ra, Muntarira, Essienre és Boatengre épülő – fizikálisan – bombaerős középpályásaival akár még tovább is mehet a csoportból. Ehhez mindenképp le kell győznie a klasszis futballistát nyomokban (Tim Howard) tartalmazó Egyesült Államokat – mert hát mit mondjunk egy olyan csapatra, amelyik Jozy Altidore-tól (30/1-es mutató a Sunderlandben!) várja a gólokat?

Ghána–Egyesült Államok

Odds – hazai: 2.50; X: 3.05; vendég: 2.80

  • Estadio das Dunas, Natal; G csoport
  • TV: M1, 00:00

Várható kezdőcsapatok:

  • Ghána: Kwarasey – Opare, Boye, Mensah, K. Asamoah – Essien, Muntari, K-P. Boateng – A. Ayew, J. Ayew – A. Gyan
  • USA: Howard – Beasley, Cameron, Besler, Johnson – Beckerman – Bedoya, Jones – Bradley – Dempsey, Altidore

Fogadok!

(Fotó: AFP)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Milák Kristóf edzője elmondta, milyen téren kell előrelépnie tanítványának az olimpiáig

További cikkeink a témában