A Telekom Veszprém sportigazgatója, Nagy László elmondta, két légiós távozik a klubtól, de vannak, lesznek érkezők. Például az Eb-n jól teljesítő magyar átlövő is.

Nagy bejelentette, hogy jelenleg kölcsönben Spanyolországban játszó Ligetvári Patrik visszatér Veszprémbe, ő tehát nem új igazolás, hanem ismét számítanak rá.

Ligetvári az Eb-n bizonyította, hogy védekezésben és támadásban is fejlődött, hasznára tud lenni a gyakorlatilag csak légiósokkal feltöltött Veszprémnek.

„Bodó Ricsi, Ancsin Gábor kint sem volt az Eb-n, ennek ellenére magas szinten játszottunk. Ligetvári Patrik teljesítménye például önmagáért beszél. A Spanyolországban eltöltött idő alatt sokat fejlődött a személyisége, ez visszaköszönt az önbizalmán, a játékán” 

– nyilatkozta a 24.hu-nak Nagy László.

Hogy kinek a helyére? Azt is elmondta Nagylaci.

„Játszani fog, ez nem kérdés. Mackovsek nem hosszabbít, Terziccsel nem hosszabbítunk, úgyhogy két játékos helyére érkezik Patrik, rengeteg mérkőzés áll előtte.” 

Terzic több mint tíz év után távozik Veszprémből, Mackovsek pedig Szegedre igazol. Egyébként Nagy elmondta, tudatosan csináltak helyet Ligetvárinak a keretben, mert bíznak benne, és nemcsak védekezésben, hanem támadásban is számítanak Ligetvárira.

A 23 éves átlövő veszprémi nevelés, de a legutóbbi két idényben kölcsönadták Spanyolországba: előbb az Ademar Leónban, jelenleg pedig a La Riojában játszik.

A Vardarból igazol jobbszélsőt a Telekom Veszprém

Egy északmacedón szaklap értesült arról, hogy újabb tranzakció várható a két klub között. Márpedig ők mindig jól értesültek.

(Fotó: MTI/EPA/TT Hírügynökség/Andreas Hillergren)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Már csak két-három poszton van kérdőjel a magyar Eb-keretben

90-es tempónál bukott óriásit a világ egyik legjobb bringása

További cikkeink a témában