Hiába a vadonatúj aréna, a MVM Dome és a húszezer néző, a magyar válogatott meglehetősen gyengén játszott.

A magyar–szlovák közös rendezésű Európa-bajnokság csoportkörének első fordulójában a magyar válogatott 31–28-ra kikapott Hollandiától.

Zavarodottan kezdett a válogatott az egyébként gyengébbnek számító hollandok ellen, nem bírták jól a hazai pálya és a 20 ezer néző nyomását, amit kihasználtak a vendégek és felszabadult, gyors játékkal hét perc alatt 5–2-re elléptek. Hiába kért időt Gulyás István, és hiába cserélt, Hollandia Kay Smits vezérletével őrizte előnyét. Két magyar büntető is kimaradt, így egy félidő után a hollandok megérdemelten vezettek három találattal.

Innen folyamatosan hátrányban kellett játszani, sem a védekezését, sem a támadójátékát nem tudta hatékonyabbá tenni a válogatott. Azonban, elsősorban a remekül játszó Lékai Máténak köszönhetően, három perccel a vége előtt összejött az egyenlítés, de 28–28 után ismét jött pár érthetetlen hiba, és végül három góllal kikaptunk. Senki sem számított arra, hogy még vezetni sem fog a magyar válogatott Hollandia ellen.

A lefújás után Gulyás István szövetségi kapitány úgy fogalmazott, a hollandok teljesen megérdemelték a ma esti győzelmet:

„Nagyon idegesen játszottunk, nem azt az arcunkat mutattuk, ami jellemző ránk. Sajnos belekerültünk egy olyan spirálba, amiből nem tudtunk kijönni, nem tudtuk a játékosainkat megnyugtatni és vereség lett a vége.” 

Hozzátette, reményeik szerint a következő mérkőzésükön könnyebben viselik majd az aréna nyomását és azt az elvárást, amit a sok néző támaszt velük szemben.

„A portugálok ellen az lesz a legfontosabb, hogy kontrolláltabban kézilabdázzuk, a kezünkben tartsuk az irányítást.”

A magyarok vasárnap 18 órától Portugáliával, kedden 18 órától pedig Izlanddal találkoznak. A csoport első két helyezettje jut tovább a középdöntőbe.

Európa-bajnokság, csoportkör, B-csoport, 1. forduló:
Hollandia–Magyarország 31–28 (13–10)

(Forrás, fotó: MTI)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Élőben nézheted Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét

Guardiolának van miért aggódnia a szezon egyik legfontosabb meccse előtt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés