Azt már egy ideje tudni, hogy Dani Olmót szívesen leigazolná (újra) a Barcelona, és úgy tűnik, hogy a játékos is nyitott a visszatérésre.

A 21 éves középpályás jelenleg a Dinamo Zagreb futballistája, de egyértelmű, hogy már kinőtte a horvát klubot, hamarosan eligazol. A katalán sajtó szerint a Barcelona már azon dolgozik, hogy visszaszerezze a saját nevelésű futballistáját, és nyilván a játékos is szívesen csatlakozna ismét a klubhoz.

Remélem, hogy visszatérhetek, de most a jelenlegi szezonra koncentrálok, jól kezdtük az idényt, még két meccsünk van a Bajnokok Ligájában.

Majd megkérdezték tőle, hogy mit gondol arról, hogy ismét érdeklődik iránta a Barcelona:

Meglátjuk, mi lesz, az ajtó nyitva áll.

Mondta a játékos, aki szerint sokat tanult Horvátországban, fizikálisan sokat lépett előre, direktebb lett a futballja.

Olmo piaci értéke jelenleg 30 millió euró, a Bajnokok Ligájában eddig egy gólja van, korábban a selejtezőben is betalált, többek között a Ferencváros ellen is.

Elindult a Rakéta!

November elején startolt el új magazinunk, a Raketa.hu, melyben veletek együtt keressük a válaszokat az előttünk álló évek nagy kérdéseire.

Kiemelten foglalkozunk az autózás/közlekedés forradalmával, az okos otthonokkal, a klímakérdéssel, megújuló energiával, a legizgalmasabb, éppen zajló társadalmi változásokkal és rengeteg termékkel és szolgáltatással, ami pillanatokon belül ránk töri az ajtót.

Kövesd be a Rakéta Facebook oldalát, hogy biztosan ne maradj le a jövőről!

 

 

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Élőben nézheted Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét

Guardiolának van miért aggódnia a szezon egyik legfontosabb meccse előtt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés