Xavi Hernández bejelentette visszavonulását.

A 133-szoros spanyol válogatott irányító csapatszinten mindent megnyert: világ- és Európa-bajnok, a Barcelonával többszörös BL-győztes és spanyol bajnok, posztján minden idők egyik legkiemelkedőbb futballistája.

Mondta Xavi, aki 2017-ben már egyszer a befejezés mellett döntött, de később meggondolta magát, a mostani visszavonulása azonban végleges, azt nyilatkozta, edzőként akar dolgozni.

Xavi 18 évig volt a Barcelona meghatározó játékosa, 2015-ben igazolt a katari bajnokságba, ahol az elmúlt néhány évben levezetett.

(MTI; Fotó: Getty Images)

Player Autószalon

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon