25 év versenysport után befejezte Ole Einar Björndalen, akit túlzás nélkül nevezhetünk a biatlon királyának.

Az 1992-93-as szezonban kezdett versenyezni a világkupában, összesen 25 szezont húzott le, mellette néhány sífutó versenyen is elindult, nem is rossz eredményekkel.

1994-ben szerepelt az első olimpiáján, a pjongcsangi játékokra viszont már nem jutott ki, érezhető volt, hogy hamarosan befejezi. Még így is hat olimpián szerepelt, összesen 8 aranyat, négy ezüstöt és egy bronzot szerzett – ezzel ő minden idők legsikeresebb biatlanosa. Csak szemléltetésként, ha az olimpiai aranyakat nézzük, akkor a férfi biatlonosoknál kétszer annyi első helye van, mint a második Rico Grossnak és Emil Hegle Svendsennek.

Salt Lake Cityben senki nem tudta legyőzni

2002-ben volt igazán a csúcson, Salt Lake Cityben mind a négy számot megnyerte, pedig akkor Raphael Poiree volt az ellenfele. A francia világbajnokságot és világkupát többször nyert, olimpiát egyszer sem, köszönhetően Björndalennek. 2014-ben Szocsiban már 40 éves volt, amikor sprintben és vegyes váltóban is nyerni tudott. Ezzel ő a téli olimpiák történetének legidősebb olimpiai bajnoka. Összességében meg a téli játékok második legeredményesebb sportolója, csak honfitársa, a sífutó Marit Björgen előzi meg.

Világbajnokságot húszszor nyert, az összetett világkupában hatszor volt a legjobb, egyéni világkupa-futamot 93-szor tudott nyerni. Teljesen lenyűgöző eredmények ezek, olyan rekordokat állított fel, amelyeket borzasztóan nehéz lesz majd megdönteni.

Az egyik leglenyűgözőbb a pályafutásában, hogy túlzás nélkül évtizedekig tudott a csúcson, a csúcs közelében maradni. Már az 1995-ös világbajnokságon szerzett egy negyedik helyet, 2017-ben pedig az üldözőversenyben még odaért a dobogó harmadik fokára.

2014-ben Szocsiban 40 évesen állhatott fel a dobogó tetejére

Kiemelkedően jó sífutó volt, ezt bizonyítja, hogy a biatlon mellett sima sífutóversenyeken is indult, több világkupa győzelme van, a 2002-es olimpián ötödik helyen végzett a 30 kilométeres számban.

Globális sztár nem lett, mert a biatlon nem tartozik a legnépszerűbb sportágak közé, de nem túlzás azt mondani, hogy annyira meghatározó alakja saját sportágának, mint Michael Jordan a kosárlabdának, Wayne Gretzky a hokinak, vagy Lionel Messi a futballnak.

Azt nyilatkozta a visszavonulásáról, hogy tavaly óta szívritmuszavarokkal küzd, nem veszélyes, de úgy érzi, ideje befejezni.

  • A 2014-es olimpiai sprintverseny összefoglalója:

Hiányozni fog, még azoknak is, akik a biatlont nem követik napi szinten.

(Fotók: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

A Barcelona ügyesen keverte a lapokat, történelmi szerződést írhat alá a Nike-val

További cikkeink a témában