Az ország jelenlegi kirakatcsapata, a Videoton nem engedte el két játékosát az utánpótlás-válogatottba, majd érthetetlen módon labdát sem adott kölcsön a magyar felnőtt válogatottnak.

"Korábban már sérült meg játékosunk a válogatottban Haraszti Zsolt személyében. Idén a Videoton FC játszotta a hazai klubok közül a legtöbb tétmérkőzést, így a nagy terhelés következtében játékosainknál a legnagyobb a sérülés veszélye. Viszont a Videoton FC előtt itthon és külföldön is jelentős erőpróbák állnak, melyeken az a legfontosabb, hogy az összes játékosunk egészséges legyen. Ugyanakkor az utánpótlás-válogatottak tét nélkül lépnek pályára, ezért döntöttünk úgy, hogy két játékosunk szerepléséhez a válogatottban ezúttal nem járulunk hozzá, így mindketten csapatunkkal készülnek tovább, hogy a Videoton FC minél sikeresebben képviselhesse a magyar labdarúgást Európában" – áll a Videoton által a héten kiadott hivatalos közleményben.

Az egy (Győri ETO), na jó, másfél (FTC) pólusú női kézilabdában szinte mindennapos, hogy a válogatott összetartásokra, felkészülési meccsekre egyszerűen nem engedi el a klub játékosait. A fent említett két csapat a legutóbbi két felkészülésre (is) visszatartotta legjobbjait, kompromisszumként legalább nem egyszerre. Jó fejek. De kéziseknél vannak látható eredmények klub és válogatott szinten is, bőven, másrészt már olyan vastag, réteges bőr van az arcokon, hogy rezignáltan fogadjuk az ilyen híreket. Nem mellékesen tökéletes a patthelyzet, hiszen gyakorlatilag erre a két csapatra épül a nemzeti együttes, nemigen lehet keménykedni kapitányi vagy elnöki szinten sem.

Ellenben eggyel odébb, ahol a labdát lábbal kergetik, korántsem lehetünk ennyire immúnisak az ilyen jelenségre, mivel jelentősen elmaradnak a kézisektől. Eredményekben ugye. Főképp. De említhetném a szervezettséget, klubfelépítést, vezetést, ecetera, ecetera. Arról nem beszélve, hogy ez a módi nem dívott eddig a labdarúgásunkban. Igaz, tavasszal már történt egy hasonló eset, amikor szintén a Videoton valamint a Győr nem engedte el játékosait a ligaválogatotthoz. Az a meccs el is maradt, annyian maradtak távol.

Akármerre nézek, akármilyen irányból szemlélem a Videoton lépését, ez bizony finoman szólva sem elegáns. Az ország jelenlegi kirakat (foci)csapata nem teheti meg, hogy nem engedi el játékosait a válogatotthoz, nem engedheti meg magának, hogy a válogatottat háttérbe szorítsa. Azt a nemzeti csapatot, mely az országot képviseli, az országot, amely kimondva-kimondatlanul lapátolja a pénzt a Videotonba. Azt ugyanis minden futballra kicsit is fogékony polgár láthatja, hogy állami vagy az államhoz feltűnően közel álló cégek támogatják a klubot, melynek tulajdonosa Garancsi István, aki mellékállásban a természetjáró- és kerékpáros-turizmus, úthálózat és közlekedés fejlesztésével kapcsolatos feladatok ellátásáért felelős miniszterelnöki megbízott.

De mivel mostanság hozzák a büszkeségre okot adó nemzetközi eredményeket Paulo Sousa tanítványai – bejutottak Európa-liga csoportkörébe, majd simán legyőzték a híres portugál együttest, a Sporting CP-t (3–0) – cseppet sem zavaró ez a tény. És egyébként is, ha egy magyar csapat sikeres a határokon túl is, akkor a nép boldog (Panem et circenses, ugye). És ha a nép boldog, akkor többek közt kijár a meccsekre, akkor jobban teljesít a munkahelyen, a tévé elé is többen leülnek, ha focimeccset adnak, és így tovább, és így tovább.

Különben is nem egyedi esetről van szó, ami a támogatást illeti, noha nyugatabbra azért ez kevésbe észlelhető megoldás, jóllehet Berlusconi olasz miniszterelnöknek mondjuk van egy csapata (AC Milan). De például Oroszországban is egyértelműen betolnak egy-egy klub mögé állami cégeket, lásd Zenit–Gazprom házasság.

A két játékos a pályán

Szolnoki négy bajnoki meccsen 238 percet kapott, a legnagyobb magyar tehetségnek tartott Kovács mind a tíz bajnokin pályára lépett, 723 perc van a lábában.

A szakmai okok is sántítanak, hiszen húszéves gyerekekről van szó, akiknek játszani kell, minél többet és minél magasabb szinten, teljesen mindegy, hogy tét- vagy felkészülési mérkőzésről van szó. A visszatartott két srác, Kovács István és Szolnoki Roland a nemzetközi porondon szinte egyáltalán nem, a bajnokságban pedig csak a rotálás miatt szerepel. Illetve Szolnoki még így sem nagyon. Azért ebbe belerokkanni, belesérülni aligha fognak, húszévesen meg a regenerálódás ne legyen már gond.

Még egy gesztus kapcsán került szóba a Videoton a héten. Történt, hogy a felnőttválogatottnak labdákra volt szüksége. Nem, pánikra nincs ok, nem ekkora a baj a magyar fociban, egyszerűen arról van szó, hogy a nemzeti együttesnek Észtországban van jelenése világbajnoki selejtezőre, ahol Nike labdákkal kell majd játszani. A magyar szövetségnek pedig az Adidasszal van szerződése, így Geráéknak jól jött volna, ha olyan lasztival edzhetnek, amivel éles bevetésen találkoznak.

A Nemzeti Sport szerdai számában megjelent, hogy az MLSZ megkereste a Vidit, hogy ugyan legyen már kedves kölcsönözni néhány labdát, hisz nekik a megfelelő márkájú van. És gyanítható, hogy darabra is megvannak, aligha szűkölködik mostanság a 2011-es bajnok. Még egy adalék: az az szövetség kért tehát, melynek elnöke Csányi Sándor, aki Garancsihoz hasonlóan bankár, az OTP elnök-vezérigazgatója, és mellesleg több éven át a Mol igazgatóságának alelnöke volt. A Mol-logó pedig ott virít a Videoton vörös mezén...

Nem adtak.

Végül a Ferencváros segítette ki a válogatottat labdákkal.

Nem mellesleg nem dobja meg az amúgy sem rózsás hangulatot, ami most a Hollandia elleni randa vereség (1–4) miatt a válogatottat körülveszi. Támadják a kapitányt, a taktikát, a hihetetleneket hibázó játékosokat, és most még körön belülről is kaptak egy kisebb, ám annál fájdalmasabb gyomrost.

Már csak néhány – költői – kérdés maradt: vajon megbünteti-e, meg meri-e büntetni a szövetség a Videotont a visszatartott játékosok miatt? (A labdák miatt csak egy szánalmas mosoly jár.) Egyenlőbb-e egy bizonyos csapat az egyenlők között?

Azt hiszem, legalább egy arcpírt joggal elvárhatunk.

Tovább a:
Legfrissebb cikkekhez
A sportrovat legújabb anyagaihoz
Három olimpiai és 34 világbajnoki cím távozik – Mi lesz a sportággal Janicsék nélkül?

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Martínezé az egyik legőrültebb statisztika a futballban

További cikkeink a témában