2016 elején végre megérkezik az Oculus Rift felhasználóknak szánt verziója, amiről egy nagyon fontos dolgot azonnal megtudtunk.

Ez pedig az, hogy az Oculus Rift végleges változata irgalmatlanul jól néz ki, sokkal menőbb nem csak az eddig bemutatott fejlesztői verzióknál, hanem a Sony Morpheusnál és a HTC Vive-nál is.

Egyelőre nagyjából pont ennyit tudunk a szemüvegről, ugyanis az Oculus úgy döntött, hogy az érdeklődés fenntartása érdekében az információkat szép fokozatosan fogják bejelenteni a következő hetekben.

A legutóbb bemutatott fejlesztői verzióhoz képest mondjuk nagy változásokra már nem kell számítani, ami nem is baj, mert a Crescent Bay néven futó verzió sok szempontból simán felveszi a versenyt a Sony és a HTC felhasználóknak szánt modelljeivel.

Az Oculus eddig annyit árult el, hogy a végleges szemüveg egy teljesen új mozgásérzékelős rendszert kap, amivel állva is kényelmesen tudunk majd játszani, azonban a jelek szerint sajnos a fejlesztői verziókhoz hasonlóan ez is vezetékkel kapcsolódik majd a géphez. Nem kizárt, hogy a Crescent Bay full HD kijelzőjét is lecserélik majd egy nagyobb felbontású panelre, hiszen a mobilos virtuális valóság-szemüvegekhez képest, mint a Samsung Gear VR vagy az LG VR (amelyekben jellemzően QHD felbontású kijelző van/lesz) ez a felbontás már tulajdonképpen elavultnak számít.

Amiről továbbra sincs hír, hogy az Oculus továbbra is kitart-e amellett az elképzelése mellett, hogy az eszköz csak számítógépekkel és mobiltelefonokkal lesz kompatibilis, konzolokkal pedig nem. Korábban a cég alapítója, Palmer Luckey határozottan állította, hogy ez így lesz, mert a konzolok egyszerűen nem képesek arra a teljesítményre, amire nekik szükségük lenne, de azóta a Facebook felvásárolta a vállalatot, így lehetséges, hogy finomítottak ezen a véleményükön.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

A középkategória csúcsa – kipróbáltuk a Redmi Note 13 Pro+ 5G-t

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés