Lehajítottak 300 méterről egy Nokia 3310-et, egy iPhone 11-et és egy Samsung S10-est
Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Megannyi paraméter alapján össze lehet egymással telefonokat hasonlítani, de amikor a nyers erőre vagyunk kíváncsiak, arra, hogy melyik az erősebb kutya közülük, akkor bizony nincs más választásunk, le kell őket hajítani több száz méter magasról.

A kísérletben korunk két nagymenő telefonja, egy iPhone 11 és egy Samsung Galaxy 10S, na meg egy régi veterán, az elpusztíthatatlan Nokia 3310-as vett részt. Igazságtalan összecsapásnak tűnik így elsőre, lássuk, mi lesz az egész vége.

A kísérletet többször is megismételték, közben pedig emelték a dobás magasságát: a Nokia nem egyszer darabokra hullt landolás közben – másodjára mintha csak egy vadászpuskával lőtték volna szét –, de persze minden alkalommal beindult.

De az iPhone és a Galaxy is átment a vizsgán, kisebb-nagyobb karcolásokkal és technikai meghibásodással, de túlélték a kísérletet.

Mi az a digitalizáció, és miért nem úszhatja meg egy cég sem?

Néhány év és már nem lesznek digitális vállalatok. Cégek lesznek, amik vagy működnek, tehát digitálisak, vagy nem működnek. Persze ez nem jelenti azt, hogy a TEÁOR lista egyetlen bejegyzésből fog állni, búcsúzik a 0130 Növényi szaporítóanyag termesztése és a 1910 Kokszgyártás, és mindennek a helyébe lép a 6201 Számítógépes programozás.

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.