Ez a kérdés foglalkoztat mindenkit, amióta Tim Cook, az Apple elnöke felfedte szenzációs felfedezését, amit Pieter de Hooch egyik művén szúrt ki.

Magáról a festőről talán annyit érdemes tudni, hogy Rembrandt lelkes követője volt, és olyan halhatatlan klasszikusokat köszönhetünk neki, mint például az Almát hámozó nő, a Levelet olvasó nő vagy a Levelet író férfi.

A címek alapján azt is gondolhatnánk, hogy a fenti kép, ami az "Egy férfi átad egy levelet egy nőnek az előszobában" címre hallgat, a trilógia középső része, de még ha így is lenne, Hooch ezt csúnyán benézte: a festő ugyanis a férfi kezébe véletlenül egy iPhone-t festett levél helyett. Ebből azt is kikövetkeztethetjük hogy az okostelefonok 1670-ben még nem igazán voltak elterjedve - a nőnek például nem volt, ezért nem tudta a férfi WhatsApp-on elküldeni neki a levelet, hanem kénytelen volt azt a telefonnal együtt átadni.

Szerintünk viszont a legégetőbb kérdés nem is az, hogy hogyan kerülhetett iPhone egy 350 éves képre, hanem hogy biztos, hogy az ott egy iPhone? Tim Cook nyilván szeretné annak látni, de azért valljuk be, hogy simán lehet mondjuk egy HTC One A9 vagy nagyjából bármelyik mostanában bemutatott kínai telefon is, ilyen távolságból ezt gyakorlatilag lehetetlen eldönteni.

(Forrás: TheNextWeb)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

A középkategória csúcsa – kipróbáltuk a Redmi Note 13 Pro+ 5G-t

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés