Nemrég írtunk arról, hogy az amerikai frekvenciahatóság (FCC) jóváhagyta a OneWeb tervét, hogy 720 darab műholddal indítsa be internetszolgáltatását – a brit cég célja az, hogy a kevésbé fejlett és a rossz lefedettségű régiókban élőknek is olcsó internetet tudjon biztosítani.

De nemcsak a OneWeb, hanem a Google és Elon Musk is tervez hasonló projekteket – előbbi a Project Loon révén 20 kilométeres magasságban lebegő léggömbökre telepített állomásokkal biztosítana internetkapcsolatot, a SpaceX pedig több mint 4 ezer műhold segítségével sugározna 1 gigabites sávszélességű internetet.

És természetesen a buliból a Facebook sem maradna ki, amelynek az egyik nagy terve, hogy a sztratoszférában repkedő napelemes drónokkal oldja meg az internetszolgáltatást a világ elmaradott, rossz lefedettségű részein. A közösségimédia-óriás csütörtökön jelezte:

közelebb kerültek a terv megvalósításához, ugyanis az Aquila névre hallgató saját fejlesztésű drónjuk sikerrel hajtotta végre a második tesztrepülését az arizonai Yuma Proving Ground területén

– a napelemes pilóta nélküli gép 106 percen át volt a levegőben, majd épségben landolt. Ez pedig azért nagy szó, mert az első tesztrepülés során az Aquila a visszatérés előtt meghibásodott. Íme egy videó az arizonai tesztrepülésről:

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

A középkategória csúcsa – kipróbáltuk a Redmi Note 13 Pro+ 5G-t

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés