Ha nem is teljesen elhanyagolt, de mindenképp kicsit háttérbe szorult szegmense a hangzástechnológiának a gaming fejhallgató.

Pedig a legtöbb játékos nem egymagában él egy tanyán az Alföld közepén, és kevés olyan ember akad, akit ne borítana ki idővel az el nem ülő csatazaj. Különösen igaz ez, ha a játékra szánható időnk nincs teljesen fedésben családtagjaink bioritmusával.

Ám hiába tette bele szívét-lelkét az id Software, hogy az a sörétes úgy dörrenjen, ahogy illik, ha ebből semmi vagy nagyon kevés jön át a nyavalyás kis fejhallgatónkon. Ha pedig ezen segíteni próbáltunk, kevés prémiumkategóriás terméket találtunk a piacon. Szerencsére ezen a ponton nyugodtan írhatom le, hogy: egészen idáig. Az sem marad magára ugyanakkor, aki csak nyugodtan dolgozna akár egy nyüzsgő iroda közepén, akár egy családi káoszba fulladt home office-ban.

Most akkor EPOS vagy Sennheiser?

Mielőtt nekiugranánk a fejhallgatók tesztelésének, nem árt tisztázni, hogy mit takarnak a termékek mögött álló nevek. Már csak azért is, mert amíg a legtöbben a Sennheiserről nyilván hallottak, az EPOS-ról talán kevésbé (bár biztos vagyok benne, hogy ez gyorsan meg fog változni). A Sennheiser Communications A/S, amely a Demant A/S és a Sennheiser electronic GmbH & Co. KG vegyesvállalata 2020 folyamán megszűnik. A zenehallgatással kapcsolatos termékek továbbra is a Sennheiser Consumer részei maradnak, a számunkra most érdekes gaming (és amúgy vállalati) termékek forgalmazására EPOS néven azonban egy vadonatúj, független cég alakult, méghozzá a hangtechnikával és hallássegítéssel foglalkozó nemzetközi Demant csoport égisze alatt. Az EPOS bevallottan a csúcskategóriás audio megoldások megvalósítására törekszik, amiben a hangzás és innováció terén szerzett több, mint 115 éves tapasztalatra fog építeni.

2020-tól tehát az EPOS gyártja és értékesíti majd a Sennheiser játékosoknak (Gaming) és vállalatoknak (Enterprise) szánt termékválasztékát az EPOS | Sennheiser közös márkanév alatt. Ugyanakkor a cég EPOS márkanév alatt saját, új termékpalettával is előrukkol majd.

Kiknek készülnek az EPOS | Sennheiser fejhallgatók?

Ilyen „vállalati pedigrével” nyilván senkit sem lep meg, hogy az EPOS a gaming hangzástechnológia csúcsának a meghódítását jelölte ki célként. Ahogy Jeppe Dalberg-Larsen, az EPOS elnöke megfogalmazta: „Arra törekszünk, hogy az EPOS-t a gaming iparág prémium audio szegmensének vezetőjévé tegyük. Célunk, hogy minden olyan gamert megnyerjük magunknak, akik a hangzás erejének bevetésével kívánják meghaladni saját korlátaikat és felszabadítani a bennük rejlő képességeket.” Azonban még ennél is többről van szó: az EPOS a remények szerint példát fog mutatni a piacnak, új nézőpontot vezet be azzal kapcsolatosan, hogy miként lehet fokozni a játékélményt a megfelelő hangtechnológiai megoldásokkal.

Tegyük hozzá (némi spoilerrel a termékek tesztjét illetően): mindez egybecseng a mi reményeinkkel is, mert a hangzás – különösen ami a dedikált, kiváló minőségű fejhallgatókat illeti – a gaming sokáig elég mostohasorsú szegmense volt. Ebben a sivatagban pedig az EPOS | Sennheiser lehet az a lángoszlop, amelyre már régóta nagy szükség lett volna. Az EPOS az említett csúcsra a kompromisszummentes hangtechnikai megoldások, a modern megjelenés, valamint a kiváló, tartós konstrukció triumvirátusa segítségével kíván felhágni. A kulcsszó az immerzió, az EPOS azt szeretné, hogy a fejhallgató jelenlétét észre se vegyük, miközben a termékek minden zajt kiszűrnek a környezetünkből, hogy közben a játékok kalandra csábító világait teljes hangpompában idézzék körénk. A vállalat a marketinget sem hanyagolja el, a „Földöntúli gaming hangzás” mottóra épülő kampány népszerűsítésére az Oscar-díjas dán rendező, Anders Walter, készített például a számukra egy rövidfilmet.

Nem túloztam tehát fentebb, amikor arra céloztam, hogy hamarosan az EPOS a prémiumkategóriás videojátékos audiomegoldások szinonimája lesz. Nekünk pedig abban a szerencsében volt részünk, hogy alaposan nyüstölhettük az EPOS | Sennheiser négy fejhallgatóját is: kettővel a videojátékok jövőjébe, kettő másikkal pedig a tökéletes és nyugalmas munkavégzés zenjébe kóstolhattunk bele.

Világfestés hangokkal

A következő termékeket próbálhattuk ki: GSP 602, GSP 670, ADAPT 563, ADAPT 660. A teszthez a játékos fejhallgatók esetén Xbox One és PlayStation 4 konzolokat, valamint PC-t egyaránt kipróbáltunk. Több játékba is belehallgattunk, de főleg a Doom 2016-tot futtattuk meg kicsit. Ennek oka részben prózai (ez állt mindhárom platformon rendelkezésünkre, és kínált így jó összehasonlítási alapot), részben viszont a Doom egyedi és markáns hangzásvilággal rendelkező FPS, amely ilyen szempontból remek tesztkörnyezet. Belenéztünk/hallgattunk azonban platformonként más és más játékokba is, de nem tömegekbe, mivel sajnos ezekkel a fejhallgatókkal tényleg könnyen ott ragad az ember egy-egy amúgy is kiváló játék előtt, ha nem figyel. Például a Dark Souls Remastered világa sosem szippantott be minket ennyire kérlelhetetlenül, holott eddig is ezen szoftver megszállott rajongóinak gondoltuk magunkat.

GSP 602

A GSP 602 egy gyors pillantás után a legtradicionálisabb gaming hagyományokat idézi: markáns, szögletes megjelenés, nagy méret, és élénk színek (már ami a fülrészt illeti). Alaposabban rápillantva azonban visszaköszön valami a Sennheiser minden egyes termékét instant klasszikussá emelő, már-már megfoghatatlan dizájn-ecsetvonásaiból is: egyértelmű, hogy nem valami bóvli vár ránk a csomagban. Kézbe kapva meglepő a súly és a tömörség: pakoltak bele rendesen anyagot, semmi jele annak a lötyögésnek, ami az olcsóbb eszközöket jellemzi. A GSP 602-nek amúgy három színváltozata van, de ezek különböző termékneveken futnak. Az eredeti, fekete GSP 600 kapott testvéreket az EPOS égisze alatt: a 601 klasszikus értelemben elegánsabb: fehérben és bronzban elérhető, míg a tesztelt 602 játékosan kék és narancssárga (személy szerint ez a kedvencem).

Ha felvesszük, akkor azonban a fejhallgató már egyáltalán nem érződik nehéznek, megfelelő beállítás esetén pedig nyugodtan mozgathatjuk a fejünk, nem fog elmozdulni. A fülünket sem nyomja, és hosszas használat alatt sem válik kényelmetlenné. Mivel este próbáltam ki az eszközt, a gyerekek éppen a szokásos rajcsúrt tartották, ám ebből alig lehetett valamit hallani. Mindez nem véletlen: a széleken használt műbőrrétegnek köszönhető. A hangszórórendszert a Sennheiser tervezte és gyártotta, de ezt akár látatlanban is megmondtam volna. A német vállalatra jellemző borzongatóan kristálytiszta hangzás miatt jóval többször ragadtam a Dark Souls előtt, mint terveztem. A Doom pedig egyenesen abbahagyhatatlannak bizonyult. Sokat segített az is, hogy „érezni” lehetett az ellenfeleinket a háromdimenziós térben, köszönhetően a hanglenyomataiknak.

A fejhallgatón cserélhetőek a kábelek (mind a klasszikus Jack-csatlakozó, mind USB-csatlakozó használható) az eszköz pedig kiválóan működik PC-n és PlayStation 4-en egyaránt. A termékoldal szerint emellett elboldogul a Mac eszközökkel, egyedül az Xbox One esetén lehet szükség stereo headset adapterre, és valóban, azon az eszközön nem is sikerült sajnos normálisan működésre bírni.

A rendelkezésünkre bocsájtott fülesek közül a GSP 602-t kínálják a legkevesebb pénzért, ennek ellenére számomra talán a legszerethetőbb termék. Egyszerre idézi meg ugyanis és értelmezi újra a klasszikus gaming fejhallgatókat, így valamiféle otthonosságot kombinál az ebben a szférában sosem tapasztalt, a Sennheiser által garantált hangzásvilággal.

GSP 670

Megjelenésében, kialakításában az előző fülest idézi, így az ott leírtak igazak ebben az esetben is. A legnagyobb újdonság viszont a vezeték nélküli kapcsolat, amit csak tovább fokoz a 20 órányi akkumulátoridő – bár bevallom, ezt tényleg nem próbáltam végig. Az viszont biztos, hogy USB-s gyorstöltéssel villámsebesen annyi nafta préselhető a kicsikébe, hogy azzal órákon át elmuzsikál (elnézést a szóviccért!). Külön szabályozható a játék és a chat hangereje, sőt instant némítás gomb is akad. Semmi akadás, zörej nem hallatszott játék közben, ami stabilitás a Sennheiser által kifejlesztett rövid látenciaidejű technológiának köszönhető. Külön öröm lehet egyeseknek, hogy az alternatív Bluetooth kapcsolat segítségével a fejhallgatót párhuzamosan több kompatibilis eszközzel – pl. okostelefonnal vagy tablettel – is párosíthatjuk. Vagyis cserébe a magasabb árért egy elég rugalmasan és – a vezeték nélküli kapcsolat miatt – kényelmesen használható, rendkívül magas minőségű füles kerül a birtokunkba: egyetlen gombnyomással fogadhatjuk a telefonhívást, majd egyből vissza is válthatunk a játékra.

A Sennheiser Gaming Suite szoftver (ez kizárólag Windows 10-en működik) használatával személyes preferenciánkhoz igazíthatjuk a hangzást, a 7.1-es surround program bekapcsolásával pedig olyan immerzív hangvilág közepébe pottyanunk, mintha csak egy drága, gondosan beállított hangrendszer szólna körülöttünk a nappaliban. Rossz hír, hogy a támogatott platformok közül az Xbox ezúttal teljesen kimaradt, a konzolok közül egyedül csak a PlayStation 4 jön szóba.

ADAPT 563

Az ADAPT 563 már az EPOS vállalati (hivatalosan tehát: Enterprise) termékvonala, ami visszaköszön a megjelenéséből. Semmi nyoma a fentebb említett letisztult harsányságnak, ez egy klasszikus fejhallgató, ami nem tülekedik, nem kirívó, cserébe a legmenőbb cégeknél képzelhető csak el ehhez hasonló elegáns visszafogottság. Az eszközt kifejezetten zajos környezetre tervezték. A Bluetooth kapcsolattal működő fülhallgató aktív zajkioltással (ANC) rendelkezik, a mikrofonkart pedig elsőre nehéz észrevenni, annyira diszkrét.

Az EPOS amúgy elvégezte a házi feladatot, és alaposan utánajárt a munka és a rossz hangminőség kapcsolatának. A cég kutatásai szerint a jelenlegi munkaerő 95 százaléka vallja, hogy a rossz hangminőség miatt kevésbé tud összpontosítani, ami a hatékonyság rovására megy. A megkérdezettek 35 százaléka kifejezetten frusztrált és bosszús, és a végfelhasználók 25% tapasztalt stresszt. Ezek elég távol állnak az ideális munkakörülményektől. Ráadásul ez az állapot mindenkinek rossz, nem csak az érintett alkalmazottnak, de a munkaadónak, a cégnek, sőt az egész gazdaságnak is. Mint a fenti cikkből kiderül: „Az Egyesült Királyságban a stresszhez köthető betegségek jelentik a munkavállalók munkából történő kiesésének legfőbb okát, ami a gazdaságnak évente durván 26 milliárd fontba kerül.”

Mindez pedig csak kiéleződött most, amikor az otthoni munkavégzés egyre jobban terjedőben van részben a világjárvány miatt, részben meg mert amúgy is ebbe az irányba mutattak a folyamatok. A virtuális munkaterek hódításának egyik bizonyítéka, hogy a Microsoft Teams nemrégiben jelentett be egy új rekordot: a felhasználók egy nap alatt 2,7 milliárd percnyi időt töltöttek virtuális megbeszéléseken.

Az ADAPT termékvonal tehát ezen hivatott segíteni. A kristálytiszta hangzás nem csak a zökkenőmentes munkát teszi lehetővé, de ennél sokkal nagyobb értéket is nyújt: védi az emberek egészségét, mivel csökkenti a stresszt és a felesleges, a rossz hangzás okozta koncentrációt. A fejhallgató kialakításán nem is látszik elsőre, de tényleg teljesen rásimul a fülünkre, a hangzás pedig olyan, mintha beszélgetőtársunkkal egy csendes olasz kávézó magányos teraszán fogyasztanánk el egy presszót, és úgy tárgyalnánk.

ADAPT 660

A csomagot kibontva egy borzasztóan elegáns, letisztult, bármilyen szituációba diszkréten belesimuló fejhallgatót találhatunk. Persze, mint az ADAPT név sejteti, ez is az EPOS Enterprise termékvonalának a része, sőt annak az egyik csúcsa. A fejhallgató külön táskát kapott, a füleseken jól látható, hogy melyik oldali hallószervünkre valóak, a letisztultságot pedig növeli a kitüremkedő gombok és tekerők hiánya: az eszközt puszta érintéssel állítgathatjuk, szabályozhatjuk.

Az ADAPT 660 az ADAPT 563 a négyzeten. A legfőbb különbség a mesterséges intelligenciával (EPOS AI) felszerelt fülhallgató. Ehhez tényleg nem nagyon maradt mit hozzátenni technikailag, egyszerűen nincs olyan beszélgetés, ami ne lenne tökéletesen érthető ebben a fülesben. Igazán „hárdkór” körülmények közt ugyan nem teszteltük (például falbontással a háttérben), de a hétköznapi szituációkban (például ha beszélgetőtársunk zsúfolt utcán közlekedik, vagy nálunk ordít otthon a gyerek) döbbenetesen megállja a helyét. A fentebb már említett adaptív aktív zajkioltás (ANC) természetesen ezen termék esetén is elérhető maradt. A mikrofon pedig gépi tanulási képességekkel lett felvértezve.

Az ADAPT 660 a munkahelyi fejhallgatók csúcsa, és amennyiben fontos a saját vagy alkalmazottaink hosszútávú egészsége, gyorsan váltani kell erre, és kidobni az olcsó füleseket. Tény, hogy már az eggyel alsóbb árkategóriába sorolt ADAPT 563 sem olcsó (pontosabban léteznek ennél kevesebbet kóstáló megoldások), cserébe amit ezek a fülesek nyújtanak, az megfizethetetlen: nyugodt, csendes és minőségi munkavégzés akár az otthoni gyerekzsivajban. Ez utóbbi helyzetet három kisebb gyerekkel teszteltük, és tényleg döbbenetes, hogy nincs az az otthoni gyerekparádé, ami elől ne jelentene biztos menedéket, a béke csendes barlangját ez a két, látszólag egyszerű, de minden szegletében át- és újragondolt eszköz.

Konklúzió

Az ADAPT 660 magabiztos meghódítása az üzleti szférának, egyszerre elegáns és elképzelhetetlen megoldásokkal telezsúfolt termék. Az 563 pedig ehhez képest egy vállalható kompromisszum. Ha az a célunk, hogy fontos, nagy szellemi ráfordítást követelő munkánkat a lehető legnyugodtabb környezetben, a lehető legkönnyedebben és minőségi mód végezhessük, akkor nem hiszem, hogy túl sokat kell azon morfondíroznunk, hogy mit válasszunk.

Ami a Gaming vonalat illeti: mind a GSP 602 és 670 hangzástechnológiában párját ritkítja, ami nem csoda. Meglepetés, hogy az olcsóbb és egyszerűbb 602 is egy nagyon szerethető termék, amit szinte fáj visszaadni a tesztelést követően. A fejlődés lehetőségét én a platformok támogatásában látom. Egyrészt jó lenne minél több konzolon könnyedén elérhetővé tenni az összes funkciót, különösen most, hogy a következő generációs konzolok itt toporognak a küszöbön. Sőt én szívesen venném egy dedikált, menet közben is használható termék megjelenését, amit kifejezetten a hordozhatósága okán (is) népszerű Nintendo Switch konzolhoz fejlesztenek.

A GSP gaming fülesek már több helyen is elérhetőek, de itt teljesen biztosan. Az ADAPT fejhallgatók viszont jelenleg kizárólag itt kaphatók.

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.