Ahogy a Rakétán megjelent cikkünkben már írtuk, a Las Vegas-i CES-en látottak alapján az önvezető autók már tényleg itt kanyarognak a sarkon, az új technológiával viszont a legtöbben valószínűleg nem az önvezető Tesla vagy Merci képében fognak először találkozni. A tömegközlekedés új fajtáját meghonosító önvezető buszok ugyanis jó eséllyel már a következő években is gombamód fognak elszaporodni a világ nagyvárosaiban.

Ez azért nem túl bátor tipp, figyelembe véve, hogy például Bécsben már létezik is ilyen szolgáltatás, de ha pusztán a CES alapján próbálnánk következtetéseket levonni, akkor sem lehetne figyelmen kívül hagyni, hogy a szórakoztatóelektronikai kiállításon legalább hat-hét különböző robotbuszt számoltunk össze, pedig célirányosan nem is kerestük őket: Bosch IoT Shuttle, Toyota e-Palette, Aisin i-mobility TYPE-C20, Osram Rinspeed, LG Adient, Navya, és még lehetne sorolni.

LG Adient

A robotbuszok számának gyarapodása szembeötlő, igaz, például a Bosch (meg a Toyota) esetében nem is akkora újdonság, hiszen ők már a tavalyi CES-re is elhozták a saját megoldásukat. A Bosch busza amúgy kicsit inverze a többinek, hiszen a német gyártónak esze ágába sincs beszállni az autógyártásba, vagyis az IoT Shuttle-ből éppen a jármű a koncepció. A Bosch azt az ökoszisztémát demózza vele, amihez a leendő megrendelőnek már tényleg csak és kizárólag a járművet kell adnia, minden mást pedig megkap készen.

Hogy a Bosch robotbusza ebben a formában (feltehetőleg) soha nem fog megvalósulni, annyira azért nem kell sajnálni, hiszen bár az IoT Shuttle a jármű teljes oldalát beborító kijelzővel igencsak impozáns látvány, a CES-en sétálgatva nyilvánvalóvá vált, hogy robotbusz-témakörben már most, a nulladik órában is elég nehéz kreatívat alkotni - hogy hogy néznek ki ezek az új járművek, az mostanra 99%-ban letisztult. Annál inkább van hely az innovációnak a buszok funkcionalitásában, működtetésében, technikai megoldásaiban, az IoT Shuttle esetében pedig gyakorlatilag A-tól Z-ig végigvehetjük, hogy is fog működni ez a gyakorlatban. A Bosch ugyanis tényleg rengeteg fejlesztést tett bele a buszba szoftveres és hardveres oldalról egyaránt, igaz, ezek a megoldások kevés kivételtől eltekintve nem csak robotbuszokban, hanem hagyományos személyautókban is megállják a helyüket.

A Bosch önvezető buszában négy ember fér el, akik mind kapnak egy külön-külön infotainment rendszert is érintésérzékeny kijelzővel és hangszórókkal, így utazás közben internetezhetnek, filmet nézhetnek, akár dolgozhatnak is, ha ahhoz van kedvük. Nagyjából tehát úgy kell elképzelni, mint egy repülőgépet, annak is inkább a business classát. A busz minimalista formája praktikus gondolkodást tükröz, hiszen az IoT Shuttle belülről borzasztóan tágas, az utasai pedig hatalmas ablakokon keresztül gyönyörködhetnek a valóságban, vagy akár a virtuális dolgokban, hiszen a busz ablaka kiterjesztett valóság funkciókra is képes. Az infotainment rendszeren emellett - szintén a repülőkhöz hasonlóan - nyomon követhetjük az utazásunk előrehaladását, valamint a célállomáson várható időjárást, népszerű látnivalókat is, ami arra utal, hogy a Bosch szerint a jövőben az ilyen buszokat nem csak városi közlekedésre fogjuk használni, hanem akár egészen hosszú távú utazásokra is.

Talán mondanunk sem kell, hogy a robotbuszok a Bosch szerint (is) taxiként fognak funkcionálni, vagyis nem olyan járművek lesznek, amit az emberek megvesznek maguknak az autókereskedésben. Ennek jegyében egy olyan alkalmazást is fejlesztettek hozzá, amivel az utasok megrendelhetik a buszt, megadhatják a célállomást, és a Lyfthez hasonlóan azt is beállíthatják, hogy egyéni vagy megosztott utazást kérnek. Utóbbi esetben ha valaki ugyanabba az irányba menne, mint mi, a busz kisebb kitérővel őt is felveszi, cserébe viszont mindenkinek olcsóbb lesz az út. A shared ride nem csak anyagilag lesz kifizetődő, de ennek köszönhetően kevesebb jármű lesz az utakon, amik így a környezetre is kisebb terhelést jelentenek.

Az IoT Shuttle a telefonunk alapján azonosít minket a Perfectly keylessnek nevezett megoldással, ami a Bosch szerint "ugyanolyan pontosan azonosítja a felhasználó telefonját, mint egy ujjlenyomatot", és csak a megrendelőnek nyitja ki a busz ajtaját. Ez a megoldás természetesen nem csak robotbuszoknál lehet hasznos, hagyományos személyautóknál is találkozhatunk vele - csakúgy, mint a Convenience charging technológiával, amivel az elektromos jármű akkumulátorának töltését követhetjük nyomon. A Bosch elképzelése szerint az önvezető busz önállóan képes lesz kiállni a forgalomból és feltölteni magát, az ehhez szükséges szoftveres és hardveres megoldásokat (pl. radar, lidar, kamerák) szintén a Bosch biztosítja.

Mint ahogy a Bosch fejlesztette a komplett elektromos hajtásrendszert, a navigációt és az utastérfigyelő-rendszert is, ami alapján a busz szól, ha az utazás végén valamit ottfelejtenénk az utastérben, és azt is meg tudja állapítani, hogy mikor van szükség takarításra. Ezek egytől-egyig ma is létező technológiák, amelyek mind készen állnak arra, hogy élesben is használják őket, vagyis innentől már tényleg csak a gyártókon (na meg a jogszabályok alkotóin) múlik, mikor közlekedhetünk akár Budapesten is önvezető buszokkal.

A Bosch által szponzorált tartalom.

Las Vegasban mutatta be a jövőt a Bosch

Füleket ad a Nemzetközi Űrállomásnak és a vezetést is sokkal biztonságosabbá teszi a Bosch, amelynek a most bemutatott újdonságai közül jónéhány akár már a következő években alapvetővé válhat.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

A középkategória csúcsa – kipróbáltuk a Redmi Note 13 Pro+ 5G-t

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés