Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Mindig mondtuk, hogy asztronautának lenni az egyik legjobb meló a világon - az például elég király, amikor az amerikai állam 19 milliárd dollárral támogatja az utazgatásodat, és cserébe olyan helyre mehetsz, ahol még senki sem járt. Mellesleg a nevedet örökre bevésik a történelemkönyvekbe.

Az már korábban eldőlt, hogy a NASA komolyan menni akar a Marsra, az viszont eddig kérdéses volt, miből lesz erre pénzük. Most viszont ez az akadály is elhárult, ugyanis az Egyesült Államok Kongresszusa (mind a felső- mind az alsóház) nagyjából egyhangúan megszavazta az űrügynökségnek a 19,508 milliárd dollárt, ami többek között a 2030-as évekre tervezett Mars-utazás költségeit is fedezi.

A most hozott törvény (amely már csak az elnök jóváhagyására vár) emellett számtalan más célt is jóváhagyott, például hogy a NASA szondát küldhet a Jupiter holdjára,

és arra is utasítja az űrügynökséget, hogy szuperszonikus és hiperszonikus repülőgépeket tervezzen, amelyek új lehetőségeket nyithatnak az utazásban.

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.