Amikor a Hindenburg nyolcvan évvel ezelőtt egy baleset következtében a lángok martaléka lett, úgy tűnt, hogy a léhajózásnak örökre leáldozott, de egy brit cég újraélesztené a hagyományt, és az első léghajót a héten be is mutatták a nagyközönségnek.

A léghajó amúgy nem teljesen pontos kifejezés, az Airlander 10 ugyanis hivatalosan egy hibrid jármű, ami a repülőgépek, a helikopterek és a levegőnél könnyebb járművek technológiáit ötvözi egymással.

A 92 méteres hosszával a világ legnagyobb légi járművének számító Airlandernek számos előnye van: környezetkímélő, szinte teljesen hangtalan, képes hetekig is a levegőben maradni, és attól sem kell tartani, hogy kigyullad, ugyanis a héliumot tartalmazó tartály kívülről golyóálló.

Bár a csekély sebessége és a limitált kapacitása miatt az utasszállítókkal nem veheti fel a versenyt, városnézésre például sokkal alkalmasabb, mint bármelyik mai eszköz, hiszen az alacsony sebességnek köszönhetően akár az ablakokat is nyugodtan ki lehet nyitni rajta. A gyártó szerint emellett számos más területen is felhasználható, így akár megfigyelésre vagy nehéz szállítmányok szállítására is tökéletesen alkalmas.

A Hybrid Air Vehicles nem is állna meg egy léghajónál: a tervek szerint az Airlander 10-et a következő években több másik léghajó is követné, köztük olyan, ami a most bemutatott járműnél is nagyobb, és komplett luxuslakosztályokkal szolgálná ki az utasok igényeit.

(Fotó: AFP)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megfigyelték, ahogy két állat egyetlen élőlénnyé olvad össze

Papírlapként gyűrögeti az ezerkettes Ladát ez a 32 colos mélynyomó

3 milliárd évnyi evolúció ment a kukákba az emberiség miatt

További cikkeink a témában