Eddig sem tűnt sikertörténetnek a karrierje, de úgy tűnik, nemsoká véget is érhet.

Több légitársaságnál évek óta napirenden szerepelt a legnagyobb repülőgépek, az Airbus A380-asok és a Boeing 747-es Jumbók kivezetése a flottából. A 2020-as év felgyorsította a folyamatot, számos cég előre hozta az óriások leállítását, például a Lufthansa és az Emirates.

Az már évek óta látható volt, hogy a 2007-ben szolgálatba állított A380-asok karrierje messze nem lesz akkora sikersztori, mint a Jumboé, végül az Airbus 2019-ben bejelentette, hogy leállítja a 380-asok gyártását, mivel nem, illetve alig talál vevőt a listaáron több mint 440 millió dolláros repülőgépekre.

Az ikonikus repülőgépről és jövőjéről Kovácsházi György, a Smartwings elsőtisztje és a Cavok Aviation oktatópilótája beszélt a Légiközlekedési Kulturális Központ videójában.

Ez is érdekelhet:

Az egyik legijesztőbb szó repülés közben: turbulencia

Vannak, akik élvezik, de a többség nem szeretné átélni, pedig nem ritka jelenség.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ezzel a rejtett beállítással felgyorsíthatod az androidos telefonod

További cikkeink a témában