A pilóták okoztak néhány meleg percet az Emirates Düsseldorfba tartó utasainak.

A hasonló videókkal ellentétben az Airbus A380 viszonylag simán közelítette meg a kifutópályát, és már úgy tűnt, hogy minden rendben lesz, ám a landolás után a helyzet gyorsan eszkalálódott: a hatalmas utasszállító nagyjából úgy közlekedett a kifutópályán, mint egy Forma-1-es autó, ami éppen a kerekeit próbálja melegíteni.

Bár a videót a Youtube-ra feltöltő Cargospotter a pilóták képességeit dicséri, nekünk úgy tűnik, valójában éppen ők keverték magukat (és az utasokat) ebbe a kellemetlen helyzetbe. Már a kifutópálya megközelítése sem tűnik tökéletesnek, ugyanis ilyen erős keresztszélben a pilóták normális esetben három dolgot csinálnak:

  • felkészülnek arra, hogy adott esetben azonnal átstartoljanak,
  • a géppel ellentartanak a szélnek (vagyis "oldalazva" közelítik meg a kifutópályát), és csak a leszállás előtti pillanatokban fordítják egyenesbe,
  • a gép orrát pedig a szokottnál gyorsabban, agresszívebben nyomják le, hogy az első futómű a leszállás után azonnal földet érjen, így a gép irányítható marad.

Hogy ebben az esetben jobban jártak volna-e az átstartolással, nem tudjuk, de az jól látszik, hogy a pilóták kicsit kényelmesen intézték a dolgokat: az Airbus még fordult, amikor a hátsó futómű elérte a földet, aminek következtében a landolás után is folytatta az oldalra történő mozgást. Mivel a gép első futóműve még magasan a levegőben volt, a pilótáknak nem maradt más választásuk, mint hogy a kormánylapáttal próbálják irányban tartani a gépet (ezt normál esetben a földet érés után már nem használják), viszont az indokoltnál nagyobb ellenkormányzás miatt a gép a másik irányba is tett egy éles kanyart, és csak ezután sikerült valahogy úrrá lenniük a helyzeten.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

A középkategória csúcsa – kipróbáltuk a Redmi Note 13 Pro+ 5G-t

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés