Egy harminc évvel ezelőtt megsemmisült űrszondának köszönhető a felfedezés.

Kutatók újraelemezték a NASA Vénuszt vizsgáló Magellán űrszondájának radarképeit, és minden eddiginél meggyőzőbb bizonyítékot találtak arra, hogy 1990 és 1992 között vulkáni aktivitás, azaz vulkánkitörés történt a bolygó felszínén. Mindez azt jelenti, hogy

a Vénusz egy ma is élő bolygó.

A Magellán 1989 májusában indult a Vénuszhoz, 1990 augusztusában állt bolygó körüli pályára, küldetése 4 éve alatt pedig több mint 15 ezerszer kerülte meg a planétát. Ezidő alatt felszínének 98%-át térképezte fel radar segítségével, és 95%-ról készített gravitációs térképet. 1994. október 11-én belemerült a Vénusz sűrű légkörébe, ahol néhány nappal később elégett.

A radarképek egy vulkáni szellőzőnyílást tártak fel a 8 kilométer magas, azaz Mount Everest-méretű Maat Mons hegyen, aminek alakja megváltozott, mérete pedig jelentősen megnőtt kevesebb mint egy év alatt. Mindezekből pedig a kutatók – számítógépes modellek segítségével – arra a következtetésre jutottak, hogy csak egy kitörés okozhatta a változást:

Ez azért is fontos, mert a Vénusz Föld-típusú bolygónak számít – a Föld testvérbolygójának is hívják –, ha többet megtudunk a vulkáni tevékenységéről, az segíthet megmagyarázni evolúcióját, így a bolygónkét is. Mivel a Vénusz felszínén eredetileg volt víz, az egyik legnagyobb kérdés az, miért olyan pokoli a tája, míg a Földé lakható.

Az eredmények és a további vizsgálatok tehát lényegében azt segítenek felvázolni, hogy mi vár a Földre a távoli jövőben.

(Forrás: Nature, fotó: NASA/JPL, nyitókép: NASA)

Ez is érdekelhet:

Lett egy új holdja a Földnek

De csak 50-100 évig marad a Föld holdja.

Videón, ahogy becsapódik egy meteor a Holdba

Nagyjából 48 ezer km/órás sebességgel száguldott bele állandó kísérőnkbe hatalmas villanást és cirka 12 méteres krátert okozva.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Brutális mérettel bír a világ legidősebb ismert krokodilja, a 123 éves Henry

Így néz ki a Mars felszínéről, amikor egyszerre látható az égbolton a Föld és a Mars egyik holdja

Ne hidd már el, hogy százezres Marshall hangszórót kaphatsz 3939 forintért!

További cikkeink a témában
Így dobnak meg negyedmisivel a Suzukinál, ha új autót vennél
Hirdetés