A szakértők szerint olyan kérdéseket boncolgat, amik a mai napig megválaszolásra várnak a fizikában.  

Albert Einstein egy közelmúltban előkerült egy eddig nem látott levele, amiben a Nobel-díjas elméleti fizikus madarakkal, méhekkel és a fizika új alapelveivel kapcsolatos gondolatait mutatja be, pontosabban

a történelem egyik legnagyobb elméje arról értekezik az 1949-es keltezésű levélben, hogy az állatok érzékelésének tanulmányozása vezethet-e új fizikai alapelvek felfedezéséhez.

„Elképzelhető, hogy a vándormadarak és a postagalambok viselkedésének tanulmányozása egy nap segíthet megérteni néhány olyan fizikai folyamatot, amelyet jelenleg még nem értünk”

– írta Einstein a levélben.

A melbourne-i RMIT Egyetem kutatóinak közleménye szerint ez a mai napig fontos kérdés a fizikában, és egyre nagyobb számú kutatás foglalkozik az állatok, úgy mint a madarak és méhek tájékozódásával.

Az eddig ismeretlen levelet a Nagy-Britanniában élő Judith Davys osztotta meg a kutatókkal. Einstein az asszony néhai férjének, Glyn Davys radarkutatónak küldte a levelet, aki a brit királyi haditengerészetnél szolgált a második világháborúban és egyebek között a hajók és repülők radarral való észlelésével foglalkozott.

Talán ez is érdekelhet:

Ha eddig nem tűnt volna fel, új funkciókkal bővült a Messenger, és az Instagram is

Megkönnyíti a Messenger-életet, és egy fokkal kényelmesebb lett az Insta-lét is.

Az Apple bitang mód megszívatta a Facebookot

Ami az iphone-osoknak igencsak bejött, az totál szívás a közösségi óriásnak.

(Forrás: The Guardian, MTI, fotó: RMIT, nyitókép: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Zöld akkumulátort fejlesztenek Bécsben

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés