• A Hewlett Packard korábbi vezérigazgatója, Carly Fiorina tegnap jelentette be, hogy versenybe száll a republikánus előválasztáson.

  • Ha tényleg megválasztanák, ő lenne a valaha hivatalba lépett legfurcsább nevű amerikai elnök.

  • Erre viszont nem sok esélye van.

  • És nem csak azért, mert sokak egybehangzó véleménye szerint ő volt minden idők legrosszabb vezérigazgatója.

Hanem azért, mert a kampánya nyitányaként elkövette a legnagyobb hibát, amit elnökjelölt elkövethet, vagyis

elfelejtette regisztrálni a domain címét.

Pechére, a CarlyFiorina.org domaint nem azért csapták le az orra elől, hogy később jelentős felárral továbbpasszolják neki, a domain birtokosa ugyanis azóta a következő képet helyezte el az oldalon (aminek mi most csak a rövidített változatát közöljük):

Az oldal tulajdonosa azt veti a politikus szemére, hogy a Hewlett Packard vezérigazgatójaként harmincezer ember veszítette el miatta az állását, amikor kiszervezte a gyártást Kínába, és erről később csak annyit mondott, hogy kár, hogy nem rúgta ki őket előbb.

Függetlenül attól, hogy az eddig is jól ismert tények felemlegetése valószínűleg nem fogja romba dönteni Fiorina tejes kampányát, a start azért eléggé epic failre sikerült, és különösen kínos baki ez egy olyan embertől, aki hat éven keresztül vezette a világ egyik legnagyobb technológiai vállalatát.

 (Fotó: AFP)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ezzel a rejtett beállítással felgyorsíthatod az androidos telefonod

További cikkeink a témában