Az Asus olyan csöndben jelentette be az új ZenFone 4-szériát, hogy a Samsung és az LG új csúcstelefonjai mellett szinte fel sem tűnt, pedig a tajvani gyártó új modelljeire nagyon is érdemes volt odafigyelni. A négy új Asus-teló közül a csúcskategóriát képviselő ZenFone 4 Pro ugyanis olyat tud, amit rajta kívül csak az iPhone és a Samsung Galaxy Note 8.

Kívülről nézve a ZenFone 4 Pro ugyan egy meglehetősen konvencionális telefonnak tűnik, viszonylag széles kerettel és 5,5 colos, full HD felbontású AMOLED kijelzővel, viszont ha benézünk a motorháztető alá, akkor rögtön feltűnik, hogy nem akármilyen telefonnal van dolgunk: a Zenfone 4 Pro a legújabb Snapdragon 835 proci mellett ugyanis 6 GB RAM-mal érkezik, vagyis teljesítményben nagyjából a Galaxy Note 8 szintjét hozza, és nem ez az egyetlen, amiben az Asus csúcstelója felveszi a versenyt a Samsunggal.

A ZenFone 4 Pro ugyanis megörökölte a januárban bemutatott Zoom S duál kameráját, amelyek közül az egyiket kétszeres optikai zoommal látták el, így a Note 8 mellett jelenleg a ZenFone 4 Pro az egyetlen olyan csúcskategóriás androidos teló, ami lehetőséget biztosít az iPhone 7-nél megismert profi portréfotók készítésére (hogy ez mennyire komoly fegyvertény, azt korábban a Zoom S-nél már láthattuk).

Bár azt egyelőre nem tudjuk, hogy Magyarországra mikor és milyen áron szambáznak be az Asus új telefonjai, de azt azért nem nehéz megtippelni, hogy a Note 8 és a ZenFone 4 Pro közül melyik lesz az olcsóbb, így aki portréfotózásra is alkalmas csúcskategóriás telefont keres, annak vélhetően az Asus telója lesz a legolcsóbb opció.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ezzel a rejtett beállítással felgyorsíthatod az androidos telefonod

További cikkeink a témában