És ezt első kézből tapasztalhattuk meg, ugyanis a tajvani gyártó Magyarországra is elhozta a Zenfone AR-t, aminek már a neve is elég árulkodó.

A névben szereplő AR az "augmented reality", azaz "kiterjesztett valóság" rövidítése, amit az Asus telója azzal érdemelt ki, hogy ez az egyik legelső okostelefon, amiben megtalálható a Google 3D-s kamerája, a Project Tango (eddig az egyetlen ilyen telefon a Lenovo Phab 2 Pro volt).

A 3D-s kamera egészen vicces dolgokat tud, például lerakhatsz egy dinoszauruszt a Tesla Klub kellős közepére, aztán a telefont mozgatva szépen körbejárhatod (azt azért megjegyezném, hogy normálisabb fényviszonyok mellett ennél sokkal faszábban néz ki a dolog).

De vannak ennél hasznosabb alkalmazások is, mint mondjuk a GAP applikációja, amivel ruhákat próbálgathatunk anélkül, hogy be kéne tennünk a lábunkat a Westendbe. Sajnos mivel természetesen mindenki a Zenfone AR-re volt ráindulva, a nekem jutott idő rövidsége miatt ezt most nem tudtam kipróbálni.

Az biztos, hogy nem csak a Project Tango adhat nagy lökést az Asus telefonjának, de ugyanez fordítva is igaz: mivel a 3D-s kamera egyelőre nem terjedt el széles körben, így az ezt kiaknázó alkalmazásokból sincs sok, ami pedig van, annak jelentős része inkább a technológia képességeit bemutató techdemó, mint valódi funckióval rendelkező program. Ha viszont a Zenfone AR szélesebb körben is elterjed, az meghozhatja a fejlesztők kedvét is, hogy elkezdjenek Project Tango-komaptibilis alkalmazásokon dolgozni.

Az már csak hab a tortán, hogy a Zenfone AR nem csak a kiterjesztett valóságban játszik úttörő szerepet, de az egyik legelső Magyarországon is kapható telefon, ami kompatibilis a Google Daydream virtuálisvalóság-szemüveggel, vagyis akik a technológiai újdonságokat részesítik előnyben, jelenleg keresve sem találhatnának izgalmasabb telefont a Zenfone AR-nál.

A Tricam-kamerarendszer arra is képes, hogy több fotóból 92 megapixeles, szuperfelbontású képet készítsen

És ha ez nem lenne elég, akkor tegyük hozzá, hogy a Zenfone AR a technológiai újdonságokon túlmenően is az egyik legélesebb kés a fiókban, aminek QHD felbontású, 5,7 colos AMOLED kijelzőjével, 6 vagy 8 GB RAM-jával és 23 megapixeles kamerájával csak kevés telefon tudná felvenni a versenyt, a procija pedig ugyanaz a Snapdragon 821, ami mondjuk az új LG G6-ban és a HTC U-ban is található.

Ezek után nem csoda, hogy az Asus egyelőre szemérmesen hallgat a telefon áráról - az biztos, hogy legalább olyan feltűnő lesz, mint maga a telefon, de mi inkább örüljünk neki, hogy a Zenfone AR Magyarországon is kapható lesz hamarosan, mert erre őszintén szólva nem sok esélyt adtunk volna a telefon januári bemutatójakor.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ezzel a rejtett beállítással felgyorsíthatod az androidos telefonod

További cikkeink a témában