Az Asus ZenFone Max Pro M2-nek a neve eléggé árulkodó, a kinézete viszont már sokkal kevésbé.

Mert mit látunk, amikor ránézünk az Asus telefonjára? Egy decens készüléket, amiről elsőre azt sem tudnánk biztosan megmondani, hogy a felső vagy inkább a középkategóriában játszik. Vékony keret, a kijelzőbe kicsit belógó kamerafül, duál kamera, a hátlap pedig pont úgy kerekedik a szélein, mint a legtöbb csúcsmobilnál. Tapintásra ugyan megállapítható, hogy ez a ZenFone Max Pro M2 esetében nem üvegből, hanem műanyagból készült, de Wyatt Earp legyen a talpán, aki ezt ránézésre megmondaná.

A telefon tehát megjelenésre - ahogy mondani szokták - nagyon egyben van, ez a tulajdonsága pedig annak tükrében válik szinte hihetetlenné, hogy

az Asus ZenFone Max Pro M2-ben egy 5000 mAh-os akkumulátort találunk.

Bár korábban több modell is járt már nálunk a hosszabb üzemidőt ígérő Max-sorozatból, de még így is meglepett minket, hogy a tajvani gyártónak úgy sikerült az átlagosnál legalább 20-30%-kal nagyobb akksit bepréselnie a készülékbe, hogy ez a telefon megjelenésén egyáltalán nem látszik. Hogy ez mennyire így van, azt jól jelzi, hogy a ZenFone Max Pro M2 mindössze egy hajszállal vastagabb és szélesebb a szintén 6,4 colos kijelzővel érkező Huawei Mate 20 Prónál, de ami igazán durva, hogy a két telefon közül az ZenFone Max Pro M2 a könnyebb.

Természetesen a két készülék nem egy ligában játszik, hiszen a ZenFone Max Pro M2 esetében egy százezer forint alatti telefonról beszélünk, ami azért hardveresen így is be tud vinni néhány szép találatot. A Snapdragon 660 proci ebben a szegmensben átlagosnak számít, az viszont már nem, hogy emellé 6 GB RAM-ot kapunk, ami ma még a felsőkategóriás telefonoknál is tisztességesnek számít. Nem lehet szavunk az LCD kijelzőre sem, aminek a fényereje és a betekintési szögei is kifejezetten jók, ráadásul a telefon képernyőjét a legújabb Corning Gorilla Glass 6 védi, amivel jelenleg még elég kevés mobil dicsekedhet.

A telefonon a gyári Android 8.1 fut, letisztult ikonok, nuku fölösleges alkalmazások, amik pedig vannak (Facebook, Insta, Messenger), amiatt valószínűleg kevesen fognak reklamálni. Az egyszerűségre való törekvés a menüben is folytatódik, ahol a sima, jól átlátható gyári menürendszer köszön vissza.

Valamilyen szinten ugyanezt a filozófiát tükrözi a telefon kamerája is, amit szerencsére szintén nem bonyolítottak túl, ami viszont van, az kifogástalanul működik. Itt elsősorban a bokeh-effektes portrémódot emelnénk ki, ami nagyon szépen választja el a hátteret az előtértől, beállíthatjuk, hogy mennyire legyen elmosva a háttér, ráadásul akkor is működik, ha a téma, amit fotóznánk, kicsit messzebb van.

A fő attrakció viszont természetesen a telefon akkumulátora, ami nem csak méretében emelkedik ki a mezőnyből, de valóban páratlan üzemidőt biztosít a ZenFone Max Pro M2-nek. Ha gémer vagy, akkor ennek nagyon fogsz örülni, az Asphalt 8-cal maximális fényerőn például majdnem hét órát játszhatnál, mire sikerülne teljesen leszívni az akksit, ráadásul a ZenFone Max Pro M2 még ilyen megterhelőbb feladatok mellett sem melegszik fel túlságosan. Természetesen az extra üzemidő nem csak a játékoknál nyilvánul meg, és bár az, hogy mennyit bír a telefon, nyilván erősen függ attól is, hogy mennyire aktívan és mire használod, de az azért garantált, hogy legfeljebb két naponta kell rádugnod a töltőre.

Az Asus ZenFone Max Pro M2-ről a fentiek tükrében tényleg nehéz lenne bármi rosszat mondani. Teljesítményben hozza, amit egy ilyen kategóriájú telefontól elvárhatunk, a kamera nekünk határozottan pozitív meglepetés volt, ráadásul a külcsín is teljesen rendben van, annak ellenére, hogy milyen brutális nagy akksi van benne. A jó üzemidőért viszont ma már szerencsére semmilyen kompromisszumot nem kell kötni, így pedig a ZenFone Max Pro M2 egy meglehetősen jó választás a középkategóriában.

A cikk elkészítésében együttműködő partnerünk volt az Asus.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ezzel a rejtett beállítással felgyorsíthatod az androidos telefonod

További cikkeink a témában