Sajnos egyelőre nem a régóta várt AtariVCS-t (amit most éppen jövő nyárra ígérnek), de a régi játékok kedvelői ennek is nagyon örülni fognak.

Az Atari Retro ugyanis egy igazi régi vágású kézikonzol, amin - ki nem találnád - klasszikus Atari 2600 játékokkal játszhatunk. Az 50 előre telepített játék között megtalálható többek között az Asteroids, a Pong, a Centipede, a Missile Command és a Breakout, valamint ezen kívül is sok-sok klasszikus. A konzolhoz emellett kapható joystick is, így az Atari Retrót a tévére kötve tévén is játszhatunk a kedvenc régi játékainkkal.

Ami azt illeti, az Atari talán kicsit túl komolyan is vette a retrózást, hiszen a kézikonzoljuk kis túlzással tényleg megjelenhetett volna akár a '70-es években is: az Atari Retrón mindössze egy 2,4 colos átmérőjű színes kijelzőt találunk, és az irányító gombok is származhatnának bármelyik korabeli játékkonzolból. Az összhatást a fa hatású borítás teszi tökéletessé, na meg a gép ára, hiszen a retró kézikonzol mindössze 35 fontba, vagyis alig 13 ezer forintba kerül.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Felfedeztek egy gigantikus fekete lyukat a Föld közelében

További cikkeink a témában