A kutatók korábban már kimutatták, hogy a bennünket körülvevő teret agyunk idegsejtjei kódolják, és a jelekből a mediális temporális lebeny – a hippokampusz és az entorhinális kéreg közösen – megalkotja a környezet neurális modelljét.

Ebben a modellben a sejtek úgy jelzik aktuális koordinátáinkat, mint a Google-térképen az a bizonyos kék pont.

Az azonban, hogy ez miként történik, továbbra is élénk vita tárgya. Ezt a kérdést vizsgálta austini kollégáival Nádasdy Zoltán, az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar (PPK) tudományos főmunkatársa. Az eredményhez a fáziskódolás elmélete segítette a kutatókat.

Mint a beszámolóban írják, téri pozíciónkat a hippokampusz sajátos neuronjai, az úgynevezett helysejtek kisülése jelzi. Ezek a sejtek azt a helyet képviselik, amelyen a mozgásban lévő személy éppen áthalad.

A kisülések sorozatából rekonstruálja agyunk azt az útvonalat, amelyet a személy megtesz.

Ehhez egy koordinátarendszert alkalmaz, amelyet a kutatók 2005-ben meg is találtak a hippokampusszal szomszédos entorhinális kéregben. A tudóscsoport ezt a területet kezdte el vizsgálni úgy, hogy epilepsziás betegek temporalis lebenyébe több tucat elektródát ültettek be, köztük olyan mikroelektródákat is, amelyek lehetővé tették egyedi neuronok aktivitásának követését.

A betegek tablettel a kezükben játszottak számítógépes játékokat, és a virtuális környezetben hajtottak végre tájékozódási feladatokat. Az eljárással a kutatók az epilepsziás rohamok helyének meghatározása mellett a betegek téri navigációját és emlékezetét is tesztelni tudták. A kísérletek célpontjai az entorhinális kéregben található sajátos neuronok, az úgynevezett grid- vagy rácssejtek voltak. A rácssejtek arról ismertek, hogy a térnek periodikusan ismétlődő rácspontjaiban tüzelnek.

A betegek játékát figyelve a kutatók azt is látták, hogy ezek a sejtek nemcsak a tér meghatározott pontján, de meghatározott időben is tüzelnek.

Ez alapján felvetődött a kérdés, hogy mi teremti meg a neuronok közti összhangot.

Nádasdy Zoltán, a kutatásról beszámoló cikk első szerzője már korábban felvetette, hogy az idegtestek közötti információcsere nem véletlenszerű időpontokban történhet, mint ahogy azt korábban vélték. Az agyban a sejtek tüzelési mintázatát egy ritmus, a gammaoszcilláció szabályozhatja.

Megalkotta a fáziskódolás elméletét, amely a gammahullám frekvenciájának rögzítése után pontos becslést ad annak terjedésére és sebességére, megjósolja a gammafázis késését az agykérgen belül vagy az agy távoli részei között, továbbá az oszcillációk terjedéséből következő hálózati tulajdonságokat is jelzi.

Amikor ezek a gammahullámok természetellenesek, a viselkedés megváltozik, ez történik epilepsziás rohamokban is.

A kutatók ezért is kezdtek epilepsziás betegeket vizsgálni. A beszámoló szerint a vizsgálat során az ELTE PPK tudományos főmunkatársa austini kollégáival azt is látta, hogy a kisülések fázisa a gammaritmushoz képest bizonyos téri pontok környezetében konstans, majd attól eltávolodva szisztematikusan változik, és bizonyos távolságra megint állandó lesz. Ebből a ritmusból pedig egy idő múltán létrejön egy környezetspecifikus térkép.

Ebből kiderült, hogy a sejtek oly módon koordinálják tüzelésüket a gammaoszcillációkkal időben is és térben is, mintha szigorúan koreografált tánclépéseket tennének. A kutatók szerint a jelenséget leginkább a tangóhoz lehet hasonlítani, ahol a tánclépések ugyan kötöttek, de a vezető szabadon vezeti partnerét a táncparkett egész területén.

Azt feltételezték, ha a neuronok így kódolják a teret, akkor a kisülés fázisából megjósolható az avatár pozíciója. Ez így is történt, illetve azt gondolták a kutatók, ha ez a kód ilyen jól olvasható számunkra, akkor nagy valószínűséggel a neuronok is olvassák.

„Ilyen gyors és precíz fáziskoordinációt, mint amit most demonstráltunk, téri feladatban még nem figyeltek meg” – összegezte Nádasdy Zoltán. A beszámoló szerint az áttörő megfigyelés nemcsak a fáziskódolás elvét támasztja alá, de választ ad arra kérdésre is, mi a kód kiolvasásának időalapja. Ez pedig, mint írják, a gammaritmus lehet. Amennyiben ez így van, akkor a kutatók a gammaritmus egy újabb funkcióját fedezték fel a neurális kódolásban.

A felfedezés nemcsak magyarázatot ad arra, hogyan kódolja a teret agyunk, de közelebb vihet az agyi zavarok gyógyításához is.

A gammaritmus az ízeltlábúaktól a gerincesekig, a rovaroktól a főemlősökig mindenhol megtalálható, így az embernél is. Az evolúció során stabilan minden agytípusban megjelenő ritmusnak kulcsszerepe lehet az idegi információ kódolásában, s ezt várhatóan további kutatások is bizonyítani fogják. A tanulmány a Science Advances című lap 2022. május 4-i számában jelent meg.

Ezek is érdekelhetnek:

(Forrás: MTI)