Az lehet, hogy az amerikaiak nem rejtegetnek ufókat az 51-es körzetben, de azért van néhány olyan titkuk, amelyekről nem nagyon szeretnék tájékoztatni a nagyérdeműt.

A "lopakodó" Black Hawk

A lopakodó Black Hawk annyira rászolgált a nevére, hogy a létezésére talán soha nem is derült volna fény, ha nincsen Osama Bin Laden. Az amerikai haditengerészet különleges alakulata, a S.E.A.L. ugyanis ilyen, módosított Sikorsky UH–60-al hajtotta végre az Al-Kaida vezetője elleni 2011-es akciót, és ahogy az a tökéletesen tervezett akcióknál lenni szokott, az egyik helikopter azonnal le is zuhant.

A terroristavezér likvidálása után a katonák megsemmisítették a roncsot, viszont nem végeztek elég alapos munkát, és a gép farkának egy darabja a farokrotorral együtt épségben maradt. Ebből derült ki, hogy a lopakodó Black Hawk nem csak létezik, de egy olyan program keretében gyártották le, ami 2006 óta hivatalosan nem is létezik.

A speciális Black Hawk egyébként jó vizsgázott a bevetésen, hiszen a katonák kétszáz kilométert repültek a pakisztáni határtól Abbottabadig anélkül, hogy bárki észrevette volna őket, a helyi lakosok beszámolói szerint pedig a gépek érkezését csak akkor vették észre, amikor azok már közvetlenül a fejük fölött voltak.

Blackstar

A Challenger űrsikló 1986-os katasztrófája után az amerikai titkosszolgálatok nem várt problémával szembesültek, ugyanis az űrprogram visszaesése miatt az addig jól működő felderítési módszerek helyett új megoldást kellett találniuk. A feltételezések szerint ekkor kezdték el építeni a szupertitkos, Blackstar nevű eszközt, amely egy XB–70-szerű szuborbitális repülőből, és az általa Föld körüli pályára állított űreszközből állt.

A szigorúan titkos projekt pontos részletei természetesen nem ismertek, így azt sem lehet biztosan tudni, hogy az amerikaiak leállították-e a programot, vagy még mindig használják a Blackstart más országok megfigyelésére.

Northrop Grumman RQ–180 kémrepülő

Az amerikai légierő titkos költségvetéséből finanszírozott Northrop Grumman RQ–180 minden idők legfejlettebb ember nélküli légi eszköze, amelyet a legutóbbi hírek szerint 2015-ben állítottak szolgálatba, hogy leváltsa az Irakban és Afganisztánban is használt elavult technológiát (persze hogy ez tényleg megtörtént-e, arról érthető módon nem nagyon vannak megbízható infók). Az elsősorban felderítési, hírszerzési és megfigyelési feladatokra használható drón hatótávolsága állítólag az 1200 mérföldet is elérheti, és akár egy teljes napig is képes a levegőben maradni leszállás nélkül.

Az RQ–180-nal kapcsolatban további találgatásra ad okot, hogy a gépet a hírhedt nevadai 51-es körzetben tesztelik, amelyről a mai napig sokan úgy tartják, hogy az amerikai hadsereg lezuhant ufók roncsait rejtegeti ott.

Boeing X–37B űrrepülő

A Boeing által gyártott automata űrrepülőben nem volna semmi különös, ha a hadsereg az összeesküvés-elméletek híveire gondolva nem titkosítja az egész projektet 2004-ben, számtalan meredek históriát indítva útjára az X–37B valódi céljáról.

A hivatalos verzió szerint az űrrepülővel az újrahasznosítható űrtechnológiát tesztelik, de természetesen vannak olyan jól értesültek, akik tudni vélik, hogy az X–37B valójában egy űrbombázó, esetleg kémrepülő, vagy műhold-elhárító fegyver. Bármi is legyen az igazság, annyi biztos, hogy a fejlesztése elég jól halad, hiszen a Boeing nemrég alakította át a Kennedy Űrközpont egykori űrsikló hangárjait úgy, hogy azok akár egy egész flottányi X–37B-t is képesek legyenek kiszolgálni.

Aurora

Az Aurora neve akkor robbant be a köztudatba, amikor a szupertitkos katonai projektre elkülönített 455 millió dolláros tételt tévedésből beleírták az 1985-ös amerikai költségvetésbe.

A repülő létezésére azóta is csak közvetett bizonyítékok vannak, például hogy többen is láttak egy olyan háromszög alakú, fekete repülő tárgyat, amely a sugárhajtómű működéséből fakadó jellegzetes kötélre fűzött fánkok kondenzcsíkot húzott maga után.

Szintén az Aurorát sejtik azok mögött a rendszeres időközönként megfigyelhető hangrobbanások mögött is, amelyeket a dél-kaliforniai geológiai intézet rögzített. Az intézet méréseit elemezve a NASA megállapította, hogy azt egy nagyjából huszonhét kilométeres magasságban, a hangsebesség négy-ötszörösével haladó objektum okozhatta.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

A középkategória csúcsa – kipróbáltuk a Redmi Note 13 Pro+ 5G-t

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés