Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Az amerikai cégek így újra kereskedhetnek a kínai mobilgyártóval.

Donald Trump az Oszakában tartott G20-csúcs előtt jelentette be, hogy újraindítják a kereskedelmi tárgyalásokat Kínával, ennek részeként pedig feloldották azokat a májusban bevezetett szankciókat is, ami megtiltotta az amerikai cégeknek, hogy üzleteljenek a Huaweijel.

Ez megerősíteni látszik azt a feltevést, hogy a Huawei elleni szankcióknak eleve nem volt alapja, hiszen ha a kínai cég termékei valóban nemzetbiztonsági kockázatot jelentenének, akkor minimum furcsa lenne, hogy egyik pillanatról a másikra megszüntetik az embargót. Az biztos, hogy az amerikai kormány a mai napig nem mutatott be semmilyen kézzelfogható bizonyítékot ennek alátámasztására, valamint a többi kínai mobilgyártót sem sújtották hasonló intézkedésekkel.

A tiltólista miatt tavasszal számos cég jelentette be, hogy megszakítják az együttműködést a Huaweijjel: bár a Google végül három hónap haladékot kapott erre, de például az ARM-mel való szakítás már közepesen hosszú távon is teljesen ellehetetlenítette volna a kínai gyártót. Kérdés, mihez kezd most a Huawei, akik az elmúlt hónapokban gőzerővel fejlesztették a saját operációs rendszerüket és igyekeztek minden téren függetleníteni magukat az amerikai cégektől - a legvalószínűbb, hogy minden megy tovább a normális kerékvágásban, de ha mégsem, és a Huawei úgy döntene, hogy új utakon indul el, az még okozhat fejfájást az amerikai cégeknek, hiszen a kínai vállalat globálisan már a világ második legnagyobb mobilgyártója.

(Nyitókép: Getty)

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.