A Netflix a világ legnépszerűbb streamingszolgáltatója, ám akinek nincsen okostévéje vagy erre alkalmas set-top-boxa, annak mindeddig meg kellett elégednie azzal, hogy laptopon vagy a telefonon nézi a kedvenc sorozatait.

Szeptember 14-től viszont a Vodafone (korábban UPC) minden ügyfele számára elérhetővé teszi a Netflixet, amihez okostévére sem lesz szükség.

"A népszerű szórakoztató applikációt a Vodafone a Vodafone TV set-top-boxon keresztül teszi elérhetővé ügyfeleinek" - szól a cég sajtóközleménye, amely arra is kitér, hogy azoknak az új előfizetőknek, akik rendelkeznek vodás mobilelőfizetéssel is, a Netflix szolgáltatás havidíját az első 2-3 hónapban elengedik.

A világszerte csaknem 200 millió előfizetővel rendelkező Netflix 2016-ban érkezett meg Magyarországra, igaz, arra elég sokat kellett várni, hogy magyar nyelven is elérhető legyen a szolgáltatás, erre ugyanis csak tavaly októberben került sor.

(Fotó: Mollie Sivaram/Unsplash)

Így lehet ingyen netflixezni, regisztráció nélkül

Azt már tavaly lehetett sejteni, hogy 2020. a streaming platformok háborújának éve lesz. Ősszel az Apple beindította az Apple TV+-t, majd nem sokkal később hatalmas várakozásokkal és ugyanekkora sikerrel elindult a Disney+. Közben az HBO Max, az NBC Peacock és a Quibi is már szinte készen volt; azóta mindhárom szolgáltatás élesedett, és csak a Quibiről tűnik egyértelműnek, hogy kudarcot vallott.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

A középkategória csúcsa – kipróbáltuk a Redmi Note 13 Pro+ 5G-t

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés