Elon Musk cégének ugyanis annyi rakétát sikerült épségben visszahoznia az elmúlt fél évben, hogy lassan betelik a hangár, ahol a Falcon-9-eseket tárolják.

Elon Musk nemrég Twitteren viccelődve meg is jegyezte, hogy talán ideje lenne bővíteni a floridai Kennedy Űrközpont 39A hangárját, de a SpaceX által kiadott képek tanúsága szerint ez egyáltalán nem vicc: a három rakéta éppen hogy elfér egymás mellett, egy negyediket már bajosan lehetne csak besúvasztani közéjük.

A helyzet amúgy kicsit ironikus, hiszen a végső cél a rakéták többszörös felhasználhatósága lenne, így elméletileg a Falcon-9-eseket nem kéne hangárban tárolni, mehetnének vissza a következő küldetésre. Csak hogy ennyire forrón még a SpaceX-nél sem eszik a kását, sőt, az már egészen biztos, hogy a három rakétából kettő soha többé nem fogja elhagyni a Föld légkörét: az elsőt, amivel még szárazföldön landoltak tavaly decemberben, a SpaceX hawthorne-i központjában állítják majd ki, a harmadik pedig azért nem repülhet többször, mert bár a két héttel ezelőtti landolás tökéletesen sikerült, a nagyobb sebesség miatt a rakéta olyan károsodást szenvedett, ami miatt ezután inkább csak földi tesztekhez fogják használni.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

A középkategória csúcsa – kipróbáltuk a Redmi Note 13 Pro+ 5G-t

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés