A szuperszonikus utasszállító közel harminc éven át jelentette a gyorsaságot és a luxust a légi közlekedésben.

A „szovjet Concorde-ról” már megmutattuk a Légiközlekedési Kulturális Központ történeti videóját.

Rögtön a bemutatóján lezuhant a világelső szuperszonikus utasszállító, a szovjet Concorde

A Tu–144-est a szovjet repülőgépipar csúcsának szánták, és bár a Concorde-nál előbb repült, nagy bukás lett.

Most következik az eredeti, amellyel három órára csökkent a London–New York repülőút, amely járt Ferihegyen is, és amely a kétezres évek elején kényszerült a földre.

Ez is érdekelhet:

Így működik a ferihegyi irányítótorony

Negyvenegy méteres magasságból irányítják a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér érkező, induló és guruló forgalmát. A legforgalmasabb időszakban öt emberen múlik, hogy minden rendben menjen.

(Nyitókép: Spaceaero2)

Elindult a Rakéta, a Player jövőmagazinja!

November elején startolt el új magazinunk, a Raketa.hu, melyben veletek együtt keressük a válaszokat az előttünk álló évek nagy kérdéseire.

Kiemelten foglalkozunk az autózás/közlekedés forradalmával, az okos otthonokkal, a klímakérdéssel, megújuló energiával, a legizgalmasabb, éppen zajló társadalmi változásokkal és rengeteg termékkel és szolgáltatással, ami pillanatokon belül ránk töri az ajtót.

Kövesd be a Rakéta Facebook oldalát, hogy biztosan ne maradj le a jövőről!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ezzel a rejtett beállítással felgyorsíthatod az androidos telefonod

További cikkeink a témában