A Curiosity legutóbb a Greenheugh-oromra mászott fel, ahol készített egy újabb szelfit. Úgy tűnik, a marsjárónak kezd szokásává válnia, amit mi egyáltalán nem bánunk.

A felvételen a rover előtt látható egy lyuk, amelyet azért fúrt, hogy kőzetmintát gyűjtsön a Hutton nevű formációból.

A szelfi egy 360 fokos panorámakép, amelyet a Földre lejuttatott 86 felvételből állítottak össze a NASA kutatói.

A felvételen a Curiosity mintegy 3,4 méterrel azon pont alatt áll, ahova végül felmászott. Az emelkedő tetejére március 6-án jutott fel, több szakaszban.

A NASA bolygókutató intézete, a Jet Propulsion Laboratory szakértői minden egyes utat alaposan leképeznek előre, hogy szavatolják a marsjáró biztonságát. Szerencsére a Curiosityt nem fenyegeti az a veszély, hogy fotózás közben felborul,

billenő forgóalvázas kerékrendszere lehetővé teszi, hogy akár 45 fokban is biztonságosan megdőljön. A meredek út azonban kipörgetheti a kerekeket.

A Curiosity 2014 óta már felment a Gale-kráter közepében álló 5 méter magas Sharp-hegyre is, ahol szintén készített egy szelfit:

Szelfit a Földön kívül is lehet készíteni, és nem csak emberekről

Új szelfit küldött magáról a Marson lévő Curiosity: a NASA honlapján közölt lélegzetelállító felvételt 57 önálló fotóból állították össze a szakértők.

A Curiosity missziójának célja annak tanulmányozása, hogy a marsi környezet vajon támogathatta-e évmilliárdokkal ezelőtt a mikrobiális élet létét. Ennek egyik eszköze a MAHLI, a robotkarja végén lévő különleges kamera, amely a porszemek és a kőzetek textúráját közelről képes megvizsgálni, hasonlóképpen ahhoz, ahogyan egy geológus használja a nagyítót.

Így készít szelfit a marsjáró:

Ennek a kamerának az elmozgatásával tudja a kutatócsoport megmutatni magát a marsjárót is. Mivel a MAHLI által készített minden egyes felvétel csak egy kis területet fed le, sok képhez és a kar sok különböző pozícióba helyezéséhez van szükség ahhoz, hogy kép szülessen a roverről és környezetéről.

Ez is érdekelhet:

Az RNS-alapú élet jelen lehetett a 4 milliárd évvel ezelőtti Marson

Azonban akadnak más szakmabeliek is, akik szerint nem érdemes messzemenő következtetéseket levonni a kísérletből.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Zöld akkumulátort fejlesztenek Bécsben

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

További cikkeink a témában