Már hét éve annak, hogy a NASA a Marsra küldte a Curiosityt. A közel egytonnás marsjárónál nagyobb mobil kutatóeszköz még nem járt a vörös bolygón, ahol 2012 augusztusa óta közel 17 kilométert tett meg, és közben pár százezer fotót is továbbított az amerikai űrhivatalnak.

Ha még emlékszünk, 2013-ban jelentette be a NASA a nagy hírt, miszerint a marsjáró igazolta azoknak az elemeknek az egykori jelenlétét a vörös bolygón, amelyek a szén alapú életforma létrejöttéhez szükségesek. Ebből természetesen nem következett az, hogy a Marson egykor volt élet, csupán az, hogy adottak voltak a feltételek hozzá. 2020 augusztusában pedig a Curiosity jelentősen továbbfejlesztett utóda, a Mars 2020 rover is megérkezik majd a vörös bolygóra, melynek legfontosabb feladata az lesz, hogy az esetleges egykori és mostani marsi élet nyomai után kutakodjon.

A marsjáró az elmúlt napokban újabb fotókat küldött a vörös bolygóról.

A bal oldali navigációs kamerái által készített monokróm felvételek a Gale-kráter széléről fürkészhető terepet tárják elénk

– és mivel a marsjáró az tanulmányozza, hogy a folyékony víz mennyisége és a bolygó klímája miképpen változott a bolygó életének korai szakaszában, ezért a nagyjából 150 kilométer átmérőjű, mintegy 3,8 milliárd éves kráter kiváló terepet nyújt ehhez.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A köztévé új műsorvezetője nem ember, a mesterséges intelligencia hozta létre

1973-ban több mint egy óráig tartott a teljes napfogyatkozás egy repülő utasainak

További cikkeink a témában
Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?
Hirdetés