Az biztos, hogy erős belépő volt, azt viszont nem tudni, hogy egyben az utolsó munkanapját is jelentette-e.

Becslések szerint több mint 50 ezer fontos, azaz mintegy 23 millió forintos kárt okozott a brit nemzeti légitársaság, a British Airways egyik légiutas-kísérője rögtön az első munkanapján, ráadásul mindezt egyetlen mozdulattal sikerült összehoznia, amikor január 13-án

kinyitotta a felszálláshoz készülődő, Londonból Lagosba tartó Boeing 777-es egyik vészkijáratát, amivel együtt a hozzátartozó felfújható csúszda is kinyílt.

A mentősök, rendőrök és a tűzoltók azonnal a helyszínre siettek, hátha menteni kell valakit, ám erre ugye nem volt szükség.

A mérnökök megpróbálták a csúszdát megjavítani, ám nem jártak sikerrel, és mivel anélkül nem szállhatnak fel a repülőgépek, ezért egy másikat kellett az utasok számára biztosítani, akik végül 4 órás késéssel indulhattak Lagosba – őket étel- és italutalványokkal igyekeztek kompenzálni a kellemetlenségekért.

Arról egyébként nincs infó, hogy ez az erős belépő egyben az utolsó munkanapját is jelentette-e az légiutas-kísérőnek.

(Forrás: The Independent, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Bill Gates elárulta, milyen okostelefonra váltott

A világ egyik leggazdagabb emberének számító Bill Gates ajándékba kapta a közel egymillió forintos mobilt.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ezzel a rejtett beállítással felgyorsíthatod az androidos telefonod

További cikkeink a témában