A kutatók számára is rejtély, hogy mi történhetett vele.

A Földtől 75 millió fényévre egyik pillanatról a másikra eltűnt egy, a Napnál 2,5 milliószor fényesebb csillag a PHL 293B galaxisból. Az úgynevezett fényes kék változócsillag már élete végén járt, a kutatók pedig arra számítottak, hogy szokásos módon, szupernovaként hatalmas robbanás kíséretében lesz a semmivé*, de nem  nem ezt látták az Európai Déli Obszervatórium (ESO) Nagyon Nagy Távcsövével (VLT):

ez ugyanis bármiféle fénylő ionizált gáz- és erős sugárzáskibocsátás nélkül egyszerűen eltűnt.

* A csillagmaradék fekete lyukká vagy neutroncsillaggá alakul át.

„Nagyon meglepődtünk, amikor rájöttünk, hogy a csillag eltűnt. (...) Meglehetősen szokatlan lenne, ha egy ekkora tömegű csillag csak úgy eltűnik anélkül, hogy szupernóvaként felrobbanna”– mondta a kutatás vezetője és a Trinity College Dublin PhD-hallgatója, Andrew Allan, aki hozzátette, hogy ez lehet az első alkalom, hogy sikerült dokumentálni egy ilyen jelenséget.

A kutatók szerint két magyarázat lehet a dologra:

  • a csillag fényereje hirtelen annyira lecsökkent az utolsó anyagkilövellése után, hogy a (törpe)galaxisban lévő por eltakarta, vagy
  • szupernova-robbanás nélkül lett belőle fekete lyuk.

(Forrás: space.com, 24,  fotó: ESO)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ezzel a rejtett beállítással felgyorsíthatod az androidos telefonod

További cikkeink a témában