Hajmeresztő felvételt hozott nyilvánosságra az amerikai légierő. Az ájult pilóta csak a robotpilóta közbeavatkozásának köszönheti az életét, de ha ez két évvel korábban történik, ma már nem élne.

Bár az amerikai légierő által kiadott felvétel nem igazán egy 4K-s GoPro-videó, az azért így is tisztán látszik, mekkora para volt: a tanuló pilóta egy élesebb manőver után elájult a 8,3 G-s erőhatástól, a gép pedig teljes sebességgel zuhanni kezdett ötezer méteres magasságból. A bekapcsolva maradt utánégetővel az F-16-os hamarosan elérte a hangsebességet, az oktató pedig hiába szólongatta egyre idegesebben az ájult pilótát, az semmire nem reagált. A tragédia elkerülhetetlennek tűnt, amikor az Auto-GCAS (avagy az ütközéselhárító automatika) közbelépett, és felhúzta a gépet.

Kevésen múlt, hiszen a repülőgép így is 900 méterig süllyedt, és ha nincs a 2014-ben bevezetett biztonsági rendszer, akkor a pilóta élete biztosan megpecsételődött volna.

A tavalyelőtt rendszersített Auto-GCAST több mint harminc éven keresztül fejlesztette az amerikai légierő a NASA-val és a Lockheed Martinnal karöltve, és ebben a szűk másfél évben már legalább négy pilóta életét mentette meg.

(Nyitókép: AFP)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

1973-ban több mint egy óráig tartott a teljes napfogyatkozás egy repülő utasainak

A Windows 11 néha olyan lassú, hogy az ember bottal verné szét, ha tudná

További cikkeink a témában
Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?
Hirdetés