Biztos sokat gondolkoztál már rajta, vajon mennyibe kerülhet a világ legnagyobb mobilgyártójának, ha az egyik legfontosabb telefonjukat cakumpakk vissza kell hívniuk a piacról. De ha még soha nem gondoltál erre, most akkor is megtudhatod a választ, ugyanis a Samsung közzétette, mekkora veszteséget okozott nekik a Galaxy Note 7 bukása.

A lobbanékony telefon gyártását és forgalmazását hétfőn állította le a Samsung, miután kiderült, hogy a hibás telefonok helyett kiadott "biztonságos" Note 7 sem annyira biztonságos, hogy ne okozhatna akár halálos balesetet is (bár szerencsére ilyen nem történt).

A teljes visszahívás 2,3 millió dollárjába került a koreai gyártónak, ami átszámolva nagyjából

Vagyis a Samsung kis híján akár egy (budapesti) olimpiát is megrendezhetett volna annyi pénzből, amennyit a hibás akkumulátor miatt eltapsoltak.

És ez még csak a közvetlen veszteség, ugyanakkor a járulékos károkat is beleszámolva a szakértők szerint a végösszeg nagyjából négymilliárd dollárra emelkedik.

A koreaiakat amúgy nem kell félteni, hiszen a cég és annak mobil részlege még így is vastagon nyereséges: a Samsung a Note 7 botrány után 1,77 milliárd forintra módosította a várt bevételt a harmadik negyedévre, a várható üzemi nyereséget pedig 4,6 milliárd dollárra csökkentették.

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon