A múlt havi CES 2020-on jelentette be a dél-koreai vállalat, hogy a 2020-as televízióin már alapból rajta lesz az Apple TV applikáció, és ezt a támogatást a régebbi generációs készülékek is megkapják. Ez utóbbiakkal kapcsolatban azonban nem mondtak határidőt.

A most bejelentett, a 2019-es készülékek Apple TV támogatása kapcsán viszont nem esett szó arról, hogy a 2018-as tévéken mikor lesz ez elérhető, elvileg ezekre tehát továbbra is az igaz, hogy majd valamikor később, de még idén érkeznek rájuk az applikációk.

Az alkalmazáson keresztül természetesen előfizethetőek az Apple TV csatornái, valamint beléphetünk az iTunes videótárunkba is.

A 2019-es tévék pedig a 2020-asok egy rakat egyéb Apple alkalmazásával is kibővülnek. Elérhetővé válik az AirPlay 2, amely segítségével iPhone, iPad, valamint Mac készülékekről streamelhetünk mind hang-, mind videóanyagot. Tölthető az Apple HomeKit is, amellyel a kompatibilis, otthoni okos eszközeinket (például a termosztátot) irányíthatjuk a tévéről, vagy a többi eszközre letöltött HomeKit segítségével kapcsolhatjuk a tévét ki és be. Mindezeket a műveleteket természetesen Sirivel is végrehajthatjuk.

Az Apple TV applikáció (az Apple saját készülékein kívül természetesen) elérhető lesz a közeljövőben még az Amazon Fire eszközökön, a Roku Os-t használó eszközökön, valamint a 2019-es Samsung készülékeken, és pár 2018-es Samsung modellen is (FHD/HD 4, 5 (2018), QLED 4K Q6, Q7, Q8, Q9 (2018 & 2019), QLED 8K Q9 (2019), The Frame (2018 & 2019), Serif (2019), UHD 6, 7, 8 (2018 & 2019)).

A következők tehát a most kompatibilissá vált készülékek: a 2019-es OLED TV-k, NanoCell TV-k (SM9X és SM8X sorozat egyaránt), valamint bizonyos Ultra HD TV-k (UM7X és UM6X sorozatok).

(Kép: Flickr/Karlis Dambrans/)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Így nézett ki, ahogy a dubaji esőapokalipszis elmosta a luxusvárost

További cikkeink a témában