Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Észak-Korea ballisztikus rakétát lőtt ki kedden a Japán-tenger irányába – a dzsucse ideológiát valló vezetés pedig olyan büszke volt a mutatványra, hogy az arról készült felvételt a netre is feltöltötte.

A ballisztikus rakéta helyi idő szerint  – amely ugye nemrég megváltozott – nagyjából fél tíz körül lőtték ki a fővárostól, Phenjantól mintegy száz kilométerre északnyugatra, a kínai határ közelében fekvő Pangjon gyakorlótérről.

Szuga Joszihide japán kormányszóvivő közölte, hogy a rakéta negyven perccel később a Japán-tengerbe csapódott. A kilövésről készült felvételt Észak-Korea hivatalos állami csatornája, a Koreai Központi Televízió töltötte fel:

Az utóbbi hónapokban Észak-Korea szinte hetente végez az ENSZ által tiltott rakétateszteket, és még a nyugati szakértők is elismerik, hogy a diktatúra komoly előrelépéseket tett a rakétatechnológia terén, így érdemes komolyan venni őket.

Ezt olvastad már?

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.