Szerintünk Steve Jobs éppen most mászik ki a sírjából, és indul lepofozni Kim Dzsongunt, mert amit Észak-Korea iPad néven kiizzadt magából, az az Apple teljes megcsúfolása.

A Ryonghung vállalat által gyártott táblagép gyakorlatilag úgy néz ki, mintha valami gyerekjáték lenne, és nagyjából annyit is tud: a négymagos, 1,2 GHz-es procival, 1 GB RAM-mal és 8 GB tárhellyel felszerelt gépet az ellenségeinknek sem adnánk ajándékba, igaz, figyelembe véve, hogy mire lehet használni, lehet, hogy még ez is túlzás.

Észak-Koreában ugyanis nincs valódi internet, csupán a kormány által üzemeltetett, Kwangmyong névre keresztelt zárt hálózat, ennek megfelelően pedig a gépre telepíthető alkalmazások száma is igen limitált: az észak-koreai iPad reklámja büszkén hirdeti, hogy több mint negyven applikáció érhető el a gépre, de őszintén szólva ezzel mi inkább nem dicsekednénk.

Azt viszont írjuk a készítők javára, hogy egyből lemásolták az iPad Pro legnagyobb fegyverét, a fizikai billentyűzetet, bár a gépet elnézve nehezen hisszük, hogy ez sokat hozzáadna az élvezeti értékéhez. Kíváncsian várjuk, hogy az Apple ezúttal is olyan lelkesen ugrik-e bele egy szabadalmi perbe, mint mondjuk a Samsunggal szemben, amennyiben igen, sok sikert kívánunk hozzá.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

A középkategória csúcsa – kipróbáltuk a Redmi Note 13 Pro+ 5G-t

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés